Sokak szerint a magyar a világ legnehezebben megtanulható nyelvei közé tartozik, pedig a tudomány szemüvegén keresztül nézve nincs olyan, hogy „nehéz nyelv”. Nem véletlen, hogy az anyanyelvét a világ minden egészséges kisgyereke nagyjából ugyanannyi idő alatt tanulja meg, függetlenül attól, hogy hol, milyen nyelvi környezetben született

A nyelvészek többsége egyetért abban, hogy a magyar nem nehéz, csak „más”; pláne, hogy a szerencsésebb – például szláv, újlatin vagy a germán – nyelvekkel ellentétben szinte alig van nyelvi rokonságunk. Ez semmiképp sem könnyíti meg az elsajátítását.

 

 

 

 

45 órás nyelvanfolyamunkon a résztvevők a magyar nyelv alapjaival ismerkedhetnek meg és a kurzus végére képesek lesznek köznapi témákban alapszintű társalgásra.

Célunk segítséget nyújtani azoknak, akik rövid idő alatt szeretnének egy minimális tu­dásszintet elsajátítani magyar nyelvből. A nyelv mindennapi használatára helyezzük a hangsúlyt, minimális nyelvtani alapozással.

Jelen tanfolyam orosz anyanyelvűeknek számára ajánlott, akik szeretnék elsajátítani a magyar nyelv alapjait. A cél az, hogy egyszerűbb hétköznapi szituációkban el tudjanak boldogulni, illetve a mindennapi alap­szintű kommunikációt elsajátítsák.

 

 

Annak érdekében, hogy az angol nyelvet ismerők számára megkönnyítsük a tanulást, tananyagunk minden fejezet angol fordítását is tartalmazza.

Az egyes fejezetekben a leggyakrabban előforduló téma­köröket tartalmazzák, melyek a mindennapi nyelvhasználatban segítséget nyújthatnak a nyelvtanulók számá­ra. A szókincset valamennyi fejezetben egy táblázat foglalja, össze, ahol a magyar szavak kifejezések jelentését angolul is megadjuk. A nyelvtanulóra vár a z orosz fordítás megadása. Amíg megérti a szavak jelentését, és leírja magának, már túl van egy első találkozáson az adott kifejezéssel, ami ezáltal is jobban rögzül.

 

A kurzus tíz témakört foglal magába:

 

1. Ismerkedés a magyar ABC–vel és a hangok kiejtésével, valamint a hangrendi illeszkedés szabályaival.

 

 

2. Hogyan kell magyarul köszönni?

 

 

3. Ki milyen nyelven beszél? A bemutatkozás formái.

 

 

4. Mivel foglalkozik? Személyes információk megadása.

 

 

5. Hogyan tudjuk röviden bemutatni saját magunkat?

 

 

6. Hogyan beszéljünk a családunkról magyar nyelven?

 

 

7.Kommunikáció a munkahelyünkről, és a napi tevékenységeinkről.

 

 

9. A lakás, a ház, és környezetünk bemutatása.

 

 

10. Vásárlás, boltok, árucikkek.

 

 

11. Egészség, egészséges életmód.