Egyetemünk együttműködési megállapodást kötött 2022. november 14-én a kölcsönös fejlődés érdekében.

 

 

"Az ünnepélyes eseményen elsőként Tállai András miniszterhelyettes, térségünk országgyűlési képviselője mondott köszöntőt. Kiemelte, ez a megállapodás azt jelzi, hogy a cég előre szeretne lépni és igyekszik megtartani, növelni a munkahelyeket. Az elmúlt években 50 fővel emelkedett a munkahelyek száma, így napjainkban mintegy 280 főt foglalkoztatnak. Hozzátette, a dinamikus fejlődéshez képzett, felsőoktatásban végzett szakemberekre van szükség, egyebek mellett ezt a célt szolgálja a megállapodás. Dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere köszöntőjében elmondta, különleges esemény, hogy egy mezőkövesdi cég egy egyetemmel kössön megállapodást, amely nagy öröm az önkormányzat számára is, hiszen egy dinamikusan fejlődő vállalatról van szó, amit alátámaszt, hogy a Kiss és Társa Kft. tavaly az 5. míg idén már a 3. legjobb adófizető volt a városban.

 

 

Dr. András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora kiemelte, két dinamikus szervezet köt megállapodást, amely az oktatás szempontjából fontos, hiszen az egyetemről a hallgatók örömmel jönnek majd a céghez gyakorlatot és tapasztalatot szerezni. Az oktatási intézménynek van például gépészmérnök, anyagmérnök és informatika tudomány szakja és mesterképzésre is lehetőség nyílhat, emellett, ha a cégnek szüksége van rá, akár speciális szakot is indíthatnak. Ezen felül akár ipari problémák megoldásában is gondolkodhatnak közösen a céggel, tette hozzá a rektor.

 

 

Az együttműködési megállapodást a Kiss és Társa Kft. arra szeretné használni, hogy kölcsönösen tudjanak fejlődni, emelte ki Várnai Balázs, a cég ügyvezető igazgatója. A cégnek elsősorban azért lehet előnyös, mert az egyetemet végzett hallgatók elhelyezkedhetnek náluk, az egyetem számára pedig egy jó gyakorlati helyet tudnak biztosítani, mondta a szakember.

 

 

Ezt követően Dr. András István rektor és Várnai Balázs ügyvezető igazgató aláírta a szerződést. A hivatalos program gyárlátogatással fejeződött be." - tájékoztatott a Mezőkövesdi Újság

 

képek forrása: Mezőkövesdi Újság