A Dunaújvárosi Egyetem hallgatói részére a 2022/2023-as tanévben is, a tanév első és második félévében is rendelkezésre áll az a lehetőség, hogy az ERASMUS+ program keretében egy (vagy két) féléven át az európai partner felsőoktatási intézmények egyikében folytassanak tanulmányokat.

Az ukrajnai menekültek segítségére a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (más néven: HÖOK) tolmácsokat toboroz.

Módosításra került a DUNAÚJVÁROSI EGYETEM ÁLTAL, A 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00008 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT KERETÉBEN MEGHIRDETETT „PROOF OF CONCEPT” II. (2022-2023) Pályázat Felhívása

A Dunaújvárosi Egyetem DuFiókák munkahelyi bölcsődéje szülői értekezletet tartott 2022. március 10-én, melynek témái a második féléves programok voltak.

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

A látogatás célja olyan innovatív és látványos technológiák megismerése volt, melyek a későbbiekben a DUE által szervezett rendezvények és megjelenések keretében megtekinthetőek vagy akár kipróbálhatóak is lesznek.