Az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja, a Fejér Megyei Tehetségsegítő Tanács, a Közép-Mezőföldi Tehetségsegítő Tanács és a Klebelsberg Központ Dunaújvárosi Tankerületi Központja közös szervezésében tartották meg tegnap a Dunaújvárosi Egyetemen a II. Fejér Megyei Intézményvezetői Tehetségkonferenciát.

 

A Dunaújvárosi Egyetem magyar és külföldi hallgatóiból verbuválódott csapat hat csoportmérkőzést játszott és két győzelem, egy döntetlen és három vereséggel a középmezőnyben végeztek. Az I. Jövő Mérnökei Foci Kupán 700-nál is több focibarát sorakozott fel, és bizonyította a sportszeretetét.

Továbbra is változatlan a Dunaújvárosi Egyetem népszerűsége a felsőoktatásba jelentkezők körében. Idén is több mint kétezren (2016 fő) döntöttek úgy, hogy a DUE valamelyik képzésére jelentkeznek.

Hozzájárulni a klímaváltozáshoz történő hatékony alkalmazkodás társadalmi feltételeinek megteremtéséhez, előmozdítani az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, többek közt a megelőzést szolgáló tevékenységek kereteinek biztosításával, tudásmegosztással, szemléletformálási programok megvalósításával.

A Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnáziumban gyűltek össze csütörtök délután a matematika szerelmesei, a másodszor megrendezésre kerülő Egyenletmegoldó párbaj idei fordulóján, melyet a Dunaújvárosi Egyetemmel közösen szerveztek meg.

Csapatmunka, kreativitás és nagyszerű hangulat jellemezte a Dunaújvárosi Egyetem és a Klebelsberg Központ közös rendezésű rendhagyó matematika versenyének döntőjét.