Tizedik alkalommal szerveztek Nemzetközi Klubbot a Dunaújvárosi Egyetemen. Az érdeklődők Szíriáról és Bulgáriáról hallhattak előadást.

DuePolo - bemutatkoznak a Dunaújvárosi Egyetem tehetséges vízilabdázói! Pál Nóra, a DUE hallgatójának riportsorozatában, bemutatjuk Gurisatti Grétát.

A Dunaújvárosi Egyetem idén is csatlakozott a HÖOK Mentorprogram országos felsőoktatási adománygyűjtő programjához. Az immár hagyományossá vált kezdeményezés célja, hogy a Karitatív Tanács segítségével adományokat juttassanak el rászoruló családok számára.

A Magyar Diáksport Szövetség jóvoltából az idén Dunaújváros fogadta az ország legjobb gyermekcsapatait, akik a RISKA Játékos Sportverseny Diákolimpia döntőjébe jutottak, amelynek helyszíne a Dunaújvárosi Egyetem sportarénája volt.

Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázaton elnyerhető díjat létesít végzős hallgatók részére.

2018. február 21-én Dunaújvárosba látogatott Magyarország miniszterelnöke. Orbán Viktor a Dunaújvárosi Egyetem kampuszán is járt, ahol Galambos Dénes országgyűlési képviselő, dr. András István a Dunaújvárosi Egyetem rektora és Kiss Ádám Sándor kancellár fogadták.