A Magyar Rektori Konferencia szervezésében érkezett hazánkba a brazil ABRUEM (Associação Brasileira dos Reitores das Universidades Estaduais e Municipais) delegációja. A 46 egyetemet tömörítő szervezet képviselői ellátogattak a Dunaújvárosi Egyetemre is.

Az ír RTÉ Radio 1 rádióállomás riportere kereste meg a Dunaújvárosi Egyetemet, hogy interjút készítsen a „Sztálinváros Polgára Voltam” projektről.

2018. június 27-én,  Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola hatodik osztályos diákjai a művészeti tábor keretében látogattak el a Dunaújvárosi Egyetem televíziós stúdiójába, ahol a televíziós műsorgyártás alapjaival ismerkedtek meg.

Ünnepélyes keretek között vehették át diplomájukat a Dunaújvárosi Egyetem végzett hallgatói 2018. június 22-én. A záróvizsgákon 212 hallgató tett sikeres záróvizsgát. Közülük 133-an vehették át oklevelüket. Harmincegy hallgató kiváló minősítésű, öt pedig kitüntetéses oklevelet szerzett. Hetvenkilenc hallgató záróvizsga igazolást vehetett át. Szintén oklevelet kapott 33 külföldi diák is.

2018. június 20-án, a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai a Digitális Tábor keretében látogattak el a Dunaújvárosi Egyetem televíziós stúdiójába, ahol megismerkedhettek a tudatos médiafogyasztási szokásokkal és kipróbálhatták a stúdióban található eszközöket.

A képzés elvégzése biztosítja a Vállalkozási mérlegképes könyvelő (OKJ 55 344 07) vagy az Államháztartási mérlegképes könyvelő (OKJ 55 344 02) tanfolyam bemeneti követelményét!