A Dunaújvárosi Egyetemen 2017. november 13. és 17. között ismét megrendezik a Tudományos Hét elnevezésű programsorozatot. A rendezvény célja a szakma és a publikum tudományos ismereteinek elmélyítése, az alkalmazott tudományok népszerűsítése.

Immár 7. alkalommal találkoztak a középiskolások a külföldi és magyar egyetemistákkal a Dunaújvárosi Egyetemen szervezett Nemzetközi Klubban.

2017 szeptemberében az esemény harmadszorra kerül megrendezésre Európa 31 országában, amely továbbra is a következő kiemelt témákat foglalja magában: oktatási környezet, munkahelyek, szabadtéri események, sportklubok és fitneszklubok.

 A Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa 13 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett támogatta Dr. Trampus Péter részére 2017. szeptember 19-től a Professor Emeritus cím adományozását.

Rendezvényünk célja, hogy a hallgatók az Állásbörze segítségével könnyebben megtalálhassák a számukra leginkább megfelelő szakmai gyakorlati helyeket, a már végzett hallgatók számára pedig új lehetőségeket kínálunk az adott cégek segítségével. Szeretnénk a rendezvény révén egy olyan fórumot létrehozni, ahol a partnereink és a hallgatóink személyesen találkozhatnak, hogy mind a két fél számára új, és kölcsönösen előnyös kapcsolatok jöhessenek létre.

A Dunaújvárosi Egyetemen egy oktatói mentori hálózatot hoztunk létre, őket szakmentoroknak neveztük el. A szakmentorok – ahogy nevük is jelzi – egy-egy szakhoz kapcsolódóan mentorálják a hallgatókat: azon a szakon tanuló hallgatókat támogatják, amelyen ők maguk is oktatnak. Az oktatói szakmentori hálózatnak számos előnye van. A szakmentorokat sokkal hosszabb időre lehet kiválasztani, mint a hallgatói mentorokat. Ez azt is jelenti, hogy több tapasztalatot tudnak összegyűjteni, hiszen munkájuk során számos különböző hallgatóval találkoznak.