A „Kis hőbevitelű robotosított hegesztés alkalmazása bevonatos lemezeken” című GINOP projekt keretében korszerű ívhegesztő robotot telepítettek a Dunaújvárosi Egyetemen.

A kínai Jiangxi tartományban, Nanchang városában található University of Finance and Economics delegációját látták vendégül a Dunaújvárosi Egyetemen. A találkozó célja a két intézmény közötti partnerkapcsolat kiépítése és erősítése volt.

Barkácsolás, kézműveskedés, sorvesenyek, lufihajtogatás és rendőrautó bemutató. Csak néhány azon programok közül, melyekkel a Dunaújvárosi Egyetem Munkahelyi Bölcsődéjének csöppségeit megörvendeztették a családi gyermeknapon.

Tisztelttel meghívjuk a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében, a GoodWill Consulting Kft., és az Ecotech Nonprofit Zrt. részvételével megrendezésre kerülő konferenciára.

A polgári felsőoktatási intézmények és szakképző iskolák hallgatóival köthető ösztöndíj szerződésről, valamint az ösztöndíj folyósításának rendjéről szóló 38/2014. (V. 30.) HM utasítás alapján a katonai oktatást is folytató intézményekben nem megszerezhető végzettséget igénylő beosztások feltöltése érdekében Magyarország honvédelmi minisztere pályázatot hirdet a Honvédelmi Minisztérium által folyósított ösztöndíj elnyerésére.

A duális együttműködés tiszteletére avattak táblát a Dunaújvárosi Egyetemen a felsőoktatási intézmény és a BKV Zrt. vezetői. A BKV Zrt. az egyetem anyagmérnök, mérnökinformatikus és gépészmérnök hallgatóinak biztosít duális képzési lehetőséget.