Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

Az Alumni rendszer kapcsolatot tart a Dunaújvárosi Egyetem volt hallgatóival, amely  rendszer a következő céllal jött létre:

A 2017/2018-es tanévben folytatódik a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának Tehetségmentor programja. Az általunk létrehozott hálózat összekapcsolja a tehetséggondozás szereplőit - a felsőoktatási intézményeket és azok tehetséggondozási programjait, az OTDK-t, a kari TDK-kat, szakkollégiumokat - az elsőéves hallgatókkal.

A MÁV-csoport a vasút iránt érdeklődő egyetemi hallgatók részére „XXI. századi technológia a MÁV-nál” címmel Nyílt napot szervez.

A tutori tevekénység lényege, hogy adott tantárgyat már elvégzett hallgatók (kiemelkedő eredménnyel) segítenek, felkészítik diáktársaikat, hogy sikeresen teljesíthessék a tantárgyat. A Hallgatói Önkormányzat ösztöndíjban részesíti a tutort tartó hallgatókat.

Fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt dr. Bittner Péter főiskolai tanár, a közgazdaságtudományok kandidátusa.