A program három előadása az okosotthonok, a zene és Kolumbia világába vezette a közönséget, középiskolás diákok és egyetemi hallgatók közreműködésével.

 

A Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum két diákja, Szántó Szabolcs és Hodula Tamás a „The Homes of Tomorrow” című előadásukban az okosotthonok működését és lehetőségeit mutatták be. A prezentációt egy saját készítésű okoslámpa bemutatója is színesítette, amelyet a résztvevők ki is próbálhattak.

A következő előadást Terecskei Korina, elsőéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója tartotta. „How Music Is Made and Its Current Trends” című prezentációjában a zenekészítés folyamatáról és a napjainkban meghatározó zenei trendekről beszélt.

A programot Adaluz González Suárez, az egyetem végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója zárta, aki „The Beauty of Colombia” címmel mutatta be hazáját. Előadásában Kolumbia kultúrájáról és szépségeiről mesélt, személyes nézőpontból engedve betekintést az ország világába.

 

(Az előadók oklevelet kaptak az október 22-i I Clubon. A képen balról jobbra: Hodula Tamás, Terecskei Korina, Szántó Szabolcs, Adaluz González Suárez. Forrás: DUE.)

 

Az I Club iránti érdeklődés továbbra is töretlen, amit az októberi alkalmon részt vevő több mint ötven érdeklődő is jól mutat. A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága a következő programra is szeretettel várja a középiskolás diákokat és az egyetemi hallgatókat.