Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Kiss Attila életének 79. évében elhunyt.

Dr. Kiss Attila 1947. március 31-én született Makón.

Dr. Kiss Attila 1988-tól kapcsolódott a Dunaújvárosi Egyetem jogelődjének, a Közgazdasági Tanszéknek a munkájához. Főiskolai docensként, majd 2008-tól tudományos munkatársként, végül 2010-ig óraadóként gazdagította az intézmény szakmai közösségét tudásával és elkötelezett munkájával.

Részletek egy 2011-ben készült riportból:

„1971. szeptember másodikán kezdett tanítani Dunaújvárosban.

Annak idején nem szívesen hagytam el Szegedet, ahol felnőttem, egyetemre jártam, de hát a szerelem: a feleségem Fejér megyei ösztöndíjas volt, ide vezényelték, és mivel nem akartuk visszafizetni a huszonötezer forintos költséget (akkor ennyi volt egy lakás kezdő részlete!), jönnöm kellett - avat be átmeneti dunaújvárosivá válásának részleteibe Kiss Attila.

Így aztán a nem kevés munka mellett megszerezte második diplomáját, s mivel kapacitálták, hogy a közgazdasági egyetemen választott szakdolgozatának témáját fejtse ki doktori disszertációként, hát 1976-ban le is doktorált. Így utólag már elmondhatjuk, hogy ez a téma volt, ami az örök szegedi Kiss Attilát Dunaújváros-szakértővé tette. A diplomamunka és a disszertáció témája ugyanis a város iparszerkezetének hatékonysági elemzése volt.

Ahol pedig ez a szerteágazó kutatási és publikációs tevékenység kicsúcsosodott, az a 2000-ben önállóvá vált Dunaújvárosi Főiskolán még abban az évben létrehozott Térségfejlesztési Kutatócsoport volt.

- Nagyon büszke vagyok rá, hogy ez megvalósult, hiszen egy fontos szellemi műhelybe sikerült összeterelni nem csak a főiskolán, de az ország több más felsőoktatási intézményében, s persze a városban meglévő szellemi erőket. Szerencsénk volt, mert az akkori városvezetés is fogékonynak mutatkozott az elképzelésre, és anyagilag is támogatta a csoport munkáját. Mindenkinek megvolt a maga területe, és szerencsére minden területnek megvolt az embere.

Az útkeresés, a felfedezés pedig Kiss Attila számára mindig is lételem volt.

- Nekem nincs házam, nincs nyaralóm, nincsen aranyam és részvényeim. Minden félretehető forintot az utazásra meg a könyveimre költöttem. Talán ezért is nem volt olyan zavaró a Szeged utáni vágyakozás, mert mindig az útra készültem. Amikor hazatértem valahonnan, már elkezdtem tervezni a következő utazást.” (forrás: www.duol.hu)

Emlékét tisztelettel megőrizzük!