A tegnapi napon megtörtént a kuratóriumi feladatok hivatalos átadás-átvétele, amely egyúttal egy új időszak kezdetét is jelenti a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány és a Dunaújvárosi Egyetem életében.
Az új kuratórium elnökeként ezúton szeretném kifejezni köszönetemet – a magam és kuratóriumi tagtársaim nevében egyaránt – a leköszönő kuratórium tagjainak az elmúlt években végzett elkötelezett munkájukért.
Az elmúlt évek munkája az Egyetem fejlesztését, stabil működésének biztosítását és a jövőjének építését szolgálta. Az elért eredmények, a megvalósított fejlesztések és az elindult pozitív folyamatok olyan értéket képviselnek, amelyet fontosnak tartunk megőrizni, és amelyre a következő időszakban is építeni kívánunk.
Az előttünk álló időszak ugyanakkor új feladatokat és jelentős felelősséget is ró az új kuratóriumra. A felsőoktatási intézményeket fenntartó közérdekű vagyonkezelő alapítványok rendszerének átalakításával összefüggésben Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, az alapítói jogok gyakorlója hangsúlyozta, hogy az új kuratóriumoknak meghatározó szerepük lesz az átmeneti időszak feladatainak felelős végrehajtásában, az alapítványok működésének áttekintésében, valamint az új egyetemi működési modellre történő rendezett felkészülésben.
A kuratórium kiemelten fontosnak tartja, hogy a változások során az Egyetem stabil és kiszámítható működése mindvégig biztosított legyen, és az intézmény értékeit, valamint az eddig elért eredményeket megőrizzük.
Megtisztelő és egyben nagy felelősség számunkra, hogy ebben az időszakban végezhetjük munkánkat. Az új kuratórium elkötelezett amellett, hogy az Egyetem vezetésével és közösségével együttműködve járuljon hozzá egy szakmailag önálló, versenyképes és hosszú távon is sikeres egyetemi működés feltételeinek megteremtéséhez.
Bízom abban, hogy az előttünk álló időszak változásai egyben lehetőséget is teremtenek arra, hogy közösen tovább erősítsük mindazokat az értékeket, amelyekre az Egyetem jövője épülhet.
Dunaújváros, 2026. szeptember 01.
Dr. Eszteri Zoltán Endre
a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány
kuratóriumi elnöke

