2026. május 15-én különleges jubileumi eseménynek adott otthont a Dunaújvárosi Egyetem (DUE): az intézmény egykori üzemmérnök hallgatói 55 éves évfolyamtalálkozó keretében tértek vissza Alma Materükbe.

 

A program délután 14 órakor kezdődött a Campus Étteremben. Az egykori évfolyamtársaknak már a gyülekező során lehetőségük nyílt az elmúlt évtizedek emlékeinek felelevenítésére.

 

(Gyülekező a Főépület előtt. Fotó: György Anna – DUE)

 

A hivatalos program 15 órakor folytatódott, amikor a résztvevők átvonultak az egyetem főépületének F326-os előadótermébe. Itt Dr. Kadocsa László professor emeritus, az intézmény korábbi főigazgató-helyettese tartott előadást a hallgatóknak, melyben bemutatta az egyetem fejlődésének főbb állomásait, valamint betekintést engedett az intézmény múltjába és jelenlegi működésébe.

 

(Dr. Kadocsa László professor emeritus. Fotó: György Anna – DUE)

 

Az tájékoztatót követően intézményi séta következett, ahol Dzsaja Balázs, a DUE Hallgatói Önkormányzat elnöke vezette körbe a vendégeket az egyetem területén. A résztvevők személyesen is megtekinthették azokat a helyszíneket, amelynek során sok régi szép emlék elevenedett fel bennük.

A nap további részében kötetlen beszélgetések, közös emlékezés és jó hangulatú együttlét zárta a jubileumi eseményt.

 

Previous Next Play Pause
1 2 3