A Dunaújvárosi Egyetem (DUE) tovább erősítette keleti kapcsolatait.

 

Süli János a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány elnöke, Benkó Marcell a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja és főigazgatója és Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika a DUE intézményfejlesztési és általános rektorhelyettese három országban, számos intézményben tettek látogatást szeptember elején, tovább erősítve az egyetem keleti kapcsolatait.

A delegáció Vietnámban folytatott egyeztetéseket elsőként a Vietnam Atomic Energy Institute (VINATOM) és az Oktatási és Képzési Minisztérium vezetőivel. A délkelet-ázsiai ország nukleáris iparának fejlesztésében és szakemberek képzésében komoly szerepet szánnak Magyarországnak. Korábban is számos vietnámi „leendő” nukleáris szakember tanult Magyarországon. A program folytatásaként a Dunaújvárosi Egyetem is bekapcsolódhat a Paksi Atomerőművel közösen a szakemberek képzésébe. Kapcsolódó szakmai egyeztetéseket folytattak továbbá a Vietnámi Nemzeti Ipari és Energiaipari Csoport, a Vietnámi Sugár- és Nukleáris Biztonsági Ügynökség, a Vietnámi Villamos Művek és a Nukleáris Oktatóközpont képviselőivel is. Ezt követően a BOHMANN Hallgatói Toborzó Ügynökség képviselőivel folytattak tárgyalásokat a hallgatók toborzása kapcsán.

A DUE képviselői látogatást tettek a vietnámi Hanoi University of Science and Technology-ban (HUST). A HUST egy állami egyetem, mely a fővárosban, Hanoiban található. A HUST egyike azon 3 vietnámi egyetemnek, ahol atomenergetikával összefüggő képzés folyik. A műszaki oktatás elsőszámú egyetemeként is emlegetett intézmény végzős hallgatói iránti erős piaci kereslet jól mutatja az egyetem által nyújtott képzés magas színvonalat.

Vietnámi programjuk zárásaként a delegáció Hanoiban a Magyar Nagykövetségen tett látogatást, ahol a magyar nagykövet fogadta őket.

 

Ezt követően a delegáció Kínába utazott, ahol a Nanjing Vocational Institute of Railway Technology főiskolával kötöttek együttműködési megállapodást. A partnerség elsősorban oktatói és hallgatói cseréket, közös kutatási projekteket és kettős diplomás képzéseket foglal magában, elősegítve a tudásmegosztást és a nemzetközi kapcsolatok erősítését. Ezek a szinergiák mindkét intézmény számára új lehetőségeket teremtenek a minőségi oktatás és kutatás terén. A kínai műszaki főiskola kiemelkedően fontos szerepet játszik a vasúti technológia oktatásában, így a Budapest-Belgrád vasútvonalon alkalmazott új vasúttechnológiai megoldásokkal összefüggő képzések hamarosan megkezdődhetnek a Dunaújvárosi Egyetemen.

A DUE is csatlakozott a Plenary Session of 2025 China-CEEC Conference on Industry University Research Cooperation and Exchange nemzetközi együttműködéshez, amely elősegíti az ipar (vállalatok, cégek) és az egyetemek, kutatóintézetek közötti együttműködések létrehozását, továbbá teret ad a szakmai tudás- és tapasztalatcserére is. A konferencia keretein belül Benkó Marcell Főigazgató úr elismerést vett át Kína Tudományos és Technológiai Minisztérium, valamint Jingsu tartomány képviselőitől.

 

(Plenary Session of 2025 China-CEEC Conference on Industry University Research Cooperation and Exchange. Fotó: DUE)

 

Dél-Koreában elsőként a Seoul Cyber Egyetemet (SCU) látogatták meg. Az SCU vezető dél-koreai magánegyetem, amely teljesen online oktatási modelljéről ismert. Az intézményt 2000-ben alapították azzal a céllal, hogy rugalmas és hozzáférhető felsőoktatást nyújtson azoknak, akik hagyományos, campus-alapú tanulmányokat nem tudnak folytatni, ilyenek például a dolgozó felnőttek vagy a földrajzilag távolabb élők.

 

Benkó Marcell főigazgató, Dr. Rajcsányi-Molnár Mónika rektorhelyettes és Süli János elnök. Fotó: DUE)

 

Az SCU után a Sookmyung Women's University-t ismerték meg, mely egy neves, magánkézben lévő női egyetem Szöul Yongsan-gu kerületében. 1906-ban alapították, az ország egyik legrégebbi és legtekintélyesebb felsőoktatási intézményének számít, amely a nők vezető szerepének előmozdítására és az oktatáson keresztül a társadalmi fejlődésre összpontosít. A Sookmyung Women's University és DUE között együttműködés született, a magyar intézmények közül elsőként, amely új lehetőségeket nyit a tudományos kapcsolatok elmélyítésére és a világszínvonalú oktatás megvalósítására, oktatói és hallgatói mobilitásra, valamint a közös kutatásokra.

A felsőoktatási intézmények után a dél-koreai székhelyű Hankook Tire & Technology nemzetközi hírű gumiabroncsgyártó vállalatnál Sanghoon Lee, a Hankook vezérigazgatója fogadta a Dunaújvárosi Egyetem delegációját. A cég a világ egyik legnagyobb és leggyorsabban növekvő gumiabroncs-gyártója– melynek a Dunaújváros mellett üzemelő gyárával több éve tartó jó kapcsolatot ápol az Egyetem. A magyar gyáregység bővítése kapcsán további képzési feladatokba kapcsolódhat be az Egyetem.

 

(Süli János kuratóriumi elnök és Sanghoon Lee vezérigazgató. Fotó: DUE)