A 2025-ös általános felvételi eljárás utolsó Nyílt Napját rendezte meg a Dunaújvárosi Egyetem (DUE).

 

A 2025. január 18-án megrendezésre került rendezvényen először Dr. Balázs László oktatási rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket, majd Czakó Károly, az egyetem beiskolázási kampánycsapatának munkatársa részletesen bemutatta az egyetem képzési kínálatát. A tájékoztató előadásokat követően Sojnóczki Máté Péter, a Hallgatói Önkormányzat elnöke pedig engedett betekintést az egyetemi élet mindennapjaiba.

A nyílt nap lehetőséget biztosított a résztvevőknek arra is, hogy az őket leginkább érdeklő szakokról bővebb információkhoz jussanak kötetlenebb hangulatú interaktív tájékoztatók keretében. A campus túra során a diákok betekinthettek az Egyetem épületeibe és megismerhették a kollégiumot is.

A közel 150 látogató leginkább a gazdaságtudományi képzés iránt érdeklődött, de a mérnöki és az informatikai szakok is nagy népszerűségnek örvendtek. A DUE két vállalati partnere, a MÁV-START Zrt. és a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. képviselői az informatikai és gépészmérnök duális képzésekre hívták fel a figyelmet.

 

(Dr. Balázs László oktatási rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket. Fotó: Szerdahelyi Éva – DUE)

 

Informatikai Szekció
Műszaki Szekció
Társadalomtudományi Szekció
Previous Next Play Pause
1 2 3