A Dunaújvárosi Egyetem (DUE) ünnepélyes keretek között tartotta meg Szenátusi ülését 2024. október 17-én.
Az eseményen részt vett a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány részéről Süli János kuratóriumi elnök, Dr. Molnár Krisztián felügyelőbizottsági elnök, a Dunaújvárosi Egyetem részéről Dr. András István rektor, valamint az MVM Paksi Atomerőművi Zrt. részéről Dr. Horváth Péter János vezérigazgató. A rendezvényen jelen voltak továbbá a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi, felügyelőbizottsági tagjai és a Dunaújvárosi Egyetem szenátusának tagjai is.
A hivatalos ülést megelőzően a meghívott vendégek megtekintették a DUE Főépületében a végéhez közeledő rekonstrukciós munkálatokat.
A Szenátusi ülést Süli János nyitotta meg. Köszöntőjében egyrészt üdvözölte a jelenlévőket, másrészt örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Főépület felújítási munkái jó ütemben haladnak, november végére befejeződnek Fontos mérföldkőként jellemezte, hogy a Dunaújvárosi Egyetem Paksi Kompetencia- és Kutatóközpontja megszerezte az akkreditációt, melynek értelmében ipari megrendelések fogadására alkalmassá vált.
Az elnöki köszöntőt követően Dr. András István hangsúlyozta, hogy az idei tanévet ismételten kiemelkedő létszámú hallgatóval kezdte meg az Egyetem. Kiemelte, hogy a Dunaújvárosi Egyetemen közel 3500 diák folytatja tanulmányait.
A Szenátusi ülés végén rektor úr külön köszöntötte Dr. Horváth Péter János vezérigazgatót abból az alkalomból, hogy a Szenátus az előző ülésén „Címzetes egyetemi docens” címet adományozott részére.
Dr. András István megköszönte, hogy Dr. Horváth Péter János kulcsszerepet játszik az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Dunaújvárosi Egyetem közti együttműködés előrehaladási folyamatában, mely hozzájárul egyrészt az atomenergetikai képzések, másrészt az öregedésvizsgálattal kapcsolatos kutatások eredményességéhez is.
("Címzetes egyetemi docensi" címet vehetett át Dr. Horváth Péter János. Fotó: György Anna - DUE)