Az eredményekről Dr. Király Zoltán, a pályázat szakmai vezetője tartott tájékoztatót.

 

A Dunaújvárosi Egyetem (DUE) több mint 7 éve aktívan részt vesz a Nemzeti Tehetség Programban. Az NTP-STEM-23-0006 „DUE pályaorientáció és tehetséggondozás” című pályázat 2023. szeptember 1 - 2024. augusztus 31. között került lebonyolításra. A DUE 18 346 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült a program megvalósításához a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól.  

„A projekt célja volt, hogy a DUE növekedjen a műszaki és informatikai (MTMI) területeken felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók aránya. A DUE gépészmérnök, anyagmérnök, műszaki menedzser, mérnökinformatikus, és gazdaságinformatikus felsőoktatási szakképzésében és alapképzésben, valamint gépészmérnök mesterképzésben résztvevő hallgatók arányát növeljük. Kiemelten fontos, hogy ezekhez a szakokhoz a műszaki, informatikai érdeklődésű lányokat Dunaújvárosban és környékén felkutassuk, jelentkezésüket ambícióikat bátorítsuk. Ehhez olyan komplex pályaorientációs (pályaorientációs nap, pályaorientációs kiállítás, nyílt napok) és tehetséggondozó programokat (kocka nap) szerveztünk, amelyek vonzóvá tehetik az általunk kínált műszaki, informatikai szakokat. A projekt keretében országos roadshowt valósítottunk meg, mely hat vármegyére terjed ki. 

 

(Dr. Király Zoltán, a pályázat szakmai vezetője. Fotó: Szerdahelyi Éva – DUE)

 

A Dunaújvárosi Egyetem nyílt napokon, pályaorientációs kiállításokon, pályaorientációs előadásokon, az Educatio kiállításon, a Lányok Napján, Robotica kiállításon népszerűsítette a gépészmérnök, anyagmérnök, műszaki menedzser, gazdaságinformatikus, mérnökinformatikus szakjait. A roadshow-k alkalmain a tehetséges fiatalok számára nemcsak diploma szerzési lehetőséget kínáltunk, hanem kutatási programjainkhoz csatlakozási lehetőséget, ipari partnereinknél karrier lehetőséget is ajánlottunk. Az MTMI szakok iránt érdeklődő középiskolások számára tehetségkutató napot (kocka napot) szerveztünk, melyen vonzóvá kívántuk tenni a műszaki, informatikai szakmákat. A projektben kiemelt figyelmet fordítottunk a lányokra, a roadshow-kon a filmen, a kifejezetten nekik szervezett Lányok Napján motiváltuk őket a műszaki, informatikai szakjaink választására. A projekt teljes ideje alatt facebook oldalt és saját site-ot üzemeltettünk, melyen a program elemeit a jelentkezési lehetőségeket is bemutatjuk. A programjainkat a helyi rádióban is meghirdettük. 

A projekt eredményességét talán az mutatja a legjobban, hogy a Dunaújvárosi Egyetemre jelentkezők száma 24%-os emelkedést mutat a tavalyi évhez képest (Az előző évben 1172 fő volt az első helyes jelentkezők száma, ez idén pedig 1457 fő.) A legnépszerűbb alapképzéseknek a Gépészmérnök, a Gazdálkodási és Menedzsment, valamint a Mérnökinformatikus bizonyult, a Műszaki Menedzser nappali képzésre több mint háromszoros volt a jelentkezés a 2023. évhez képest.” – mondta el Dr. Király Zoltán, a pályázat szakmai vezetője.

 

Támogatónk: