A 2024-es általános felvételi eljárás utolsó Nyílt Napját rendezte meg a Dunaújvárosi Egyetem 2024. január 20-án.
Az eseményt Dr. habil Balázs László oktatási rektorhelyettes nyitotta meg köszöntő beszédével. A megnyitót követően Czakó Károly az egyetem beiskolázási kampánycsapatának munkatársa ismertette az egyes szakokat, végezetül Bodahelyi Réka a Hallgatói Önkormányzat megbízott elnöke adott részletes tájékoztatást az EHÖK tevékenységéről.
Dr. habil Balázs László oktatási rektorhelyettes ismertette a résztvevőkkel a felvételi módosításokat a Dunaújvárosi Egyetem vonatkozásában. (Fotó: Szerdahelyi Éva – DUE)
Az előadások után képzési területenként csoportosultak az érdeklődők, így mindenki arról a szakról gazdagodhatott bővebb információval - kötetlenebb hangulatú interaktív tájékoztatókban - amely a legjobban felkeltette érdeklődését. A campus túra során a diákok betekinthettek az Egyetem épületeibe és megtekintették a kollégiumot is.
A közel 200 látogató közül összesen 93 olyan diák érkezett, aki felvételi előtt áll. Kiemelendő, hogy a legtöbb érdeklődő olyan középiskolából érkezett, ahol korábban már bemutatkozott az egyetem beiskolázási kampánycsapata.
Az Informatika terület workshopja. (Fotó: Lóki Bence – DUE)
Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott Nyílt Napunkra. Ne feledjétek, hogy 2024. február 15-ig tudtok jelentkezni a Dunaújvárosi Egyetemre a www.felvi.hu oldalon.
További információkat képzéseinkről a linkre kattintva érhetsz el:
https://www.uniduna.hu/felveteli/felveteli_modositasok_23_24
Kérdésed van? Keress minket az alábbi elérhetőségek egyikén!
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel.: +36 (30) 012-0811; +36 (30) 012-1682
Projekt kód: NTP-STEM-232-0006
Támogatónk:
![]() |
![]() |