2023. szeptember 29-én került megrendezésre az országos rendezvény a Dunaújvárosi Egyetem campusán. Galériával is készültünk!
Az egyetem Műszaki, és Társadalomtudományi Intézete, valamint a Tanárképző Központ számos izgalmas előadással, témával készült a szeptemberi eseményre, amely délután öt órától vette kezdetét.
A Műszaki Intézet programjait az Egyetem „M”, „P” és „C” épületeiben lehetett megtekinteni. Olyan érdekes előadások szemtanúi lehettünk, mint például „Ehető Anyagtudomány – cukor rózsa és egyéb figurák készítése”, „Lufivarázslat” és „Vulkánkitörés”. A laborparkban a jövő tudósai találkoztak a jelen kutatóival és végeztek közösen vizsgálatokat.
Még az iskolai tanórákon a fizika iránt általánosságban kevés érdeklődést tanúsítók körében is nagy sikert aratott a rendhagyó fizikaóra, ahol nemcsak az állóhullámokkal ismerkedhettek meg, hanem a lebegő pohár varázslatának, a Lenz-ágyú kilövési erejének és a neodínium mágnespálya sebességének izgalmát is átélhették a jelenlévők.
(Marcipánból és cukormasszából formázhattak különböző formákat az érdeklődők. Fotó: Szerdahelyi Éva – DUE)
A Társadalomtudományi Intézet előadásainak egyikében választ kaphattunk arra a kérdésre, hogy vajon „Magyar-e a Székely?”, illetve a DUE TV stúdióban bárkiből lehetett az „Idei kvíz bajnok”, mindenki kipróbálhatta magát, akit érdekel a média világa, akár szakmai érdeklődéssel, akár csak szórakozás céljából. Az izgalmas játék és a szórakoztató feladatok mellett a résztvevők számos új ismerettel gazdagodhattak a média témakörében.
(Egy perc és nyersz! Ügyességi feladatokkal várták a lelkes odalátogatókat. Fotó: Szerdahelyi Éva – DUE)
A Tanárképző Központ örvendhetett talán a legnagyobb látogatottságnak, hiszen a P épület folyosóján „a Világűrbe” csöppentek az odalátogatók. Volt retro mesékből összeállított vetítés, érdekes kvízek ajándékokért, ki lehetett próbálni régi konzolos játékokat, de egy igazán „modern” játék is színesítette a programjukat: „űrséta” néven különleges zöldfal előtt beöltözhettek az érdeklődök asztronautának.
(Az „űrséta” a Tanárképző Központ jóvoltából. Fotó: Szerdahelyi Éva – DUE)
A Kutatók éjszakája igazi példa arra, hogy a tudomány és a technológia sokszínűsége mekkora lehetőségeket rejt magában.
A Kutatók Éjszakáján készült további képeket az alábbi galériában tekinthetik meg:
Reméljük, mindenki jól érezte magát!