A „Proof of Concept” pályázat keretein belül megvalósult projektek kerültek bemutatásra 2023. 07. 06. napján.
A PoC program célja, hogy mentorálási és képzési programmal, valamint vissza nem térítendő pénzügyi támogatás formájában lehetőséget nyújtson az Egyetem polgárai számára ipari/gazdasági alkalmazással bíró ötleteik megvalósításához. A pályázók olyan termék/prototípus kialakítását vitték véghez, mely alkalmas szabadalomra vagy spin-off cég alapítására.
Az esemény megnyitó beszédét Dr. Pázmán Judit Tudományos és Kutatási Rektorhelyettes tartotta az intézmény képviseletében.
Ezt követően az alábbi hat projekt mutatkozott be a zárórendezvényen és ismertette eddigi eredményeit:
Okosotthon Olcsón
A projekt célja egy olyan vezérlő termékcsalád kialakítása volt, melynek segítségével lakások, lakóépületek vagy kisebb vállalkozások irodai telephelyét okosotthonná lehet alakítani. A kifejlesztendő terméket nyílt rendszerként egy adott fejlesztői környezetben a tulajdonosok maguk is programozhatják, hozzáalakítva a vezérlést otthonaik igényeihez.
RemotEar diagnosztikai rendszer fejlesztése
A karbantartási stratégiát támogató műszaki diagnosztikai rendszer a szabad füllel is hallható gépházi hangok rögzítésével és elemzésével biztosítja az üzemeltetéshez és felügyelethez elengedhetetlen információkat.
„mainTTwin” karbantartási folyamatirányítást támogató rendszer fejlesztése
A rendszer lehetőséget ad a gépkezelő és karbantartó kollégák számára az üzemterületen tapasztalt jelenségek in-situ, „smart” rögzítésére. A fejlesztés része az egyedi, a hagyományos kulcson kívül, azzal együtt elektronikus zárást és nyitást biztosító lakat, amely az energiamentesítés folyamatának felügyeletével hozzájárul a munkahelyi személy- és vagyonbiztonság szintjének növeléséhez.
Geogekko játékalapú oktatás
A fejlesztés célja a szórakozva tanulás alapelveit szem előtt tartó online tananyagfejlesztést támogató digitális, mozgóképre épülő anyag kidolgozása, amely alkalmas az új generációk tanulási és szórakozási igényeinek kielégítésére, támogatva az egyéni bejárási utakat, valamint az egyéni felkészültségre, a felhasználói igényekre alapozott egyéni dinamikus tartalom közzétételét.
Virtuális Telekonferencia Robot
Olyan általánosan elérhető mobil robot létrehozása volt a cél, mely 3D sztereó kamerával közvetíti környezetének képét a távoli felhasználó VR-szemüvegébe vagy a Metaverzumba. A robot a VR-szemüveghez tartozó vezérlőkkel (joystick), illetve a szemüvegbe integrált mozgásérzékelővel (IMU) irányítható. A fejlesztésben részt vett hallgatók az Országos Tudományos Diákkör megmérettetésen is sikeresen szerepeltek.
A projektek bemutatása után Melkovics János, PoC koordinátor és mentor tekintett vissza a projekt egészére, kihangsúlyozva a kialakult személyes kapcsolatok erősségét.
Szalai Attila és Polányi Tamás, Innovációs Tanácsadó Testület bíráló csoportjának tagjai is értékelték a projekteket.
Végezetül Györök Balázs, pályázati irodavezető tartotta meg záróbeszámolóját.
A projektcsapatoknak ezúton is szívből gratulál a Dunaújvárosi Egyetem!
Mindez a „2019-1.2.1-Egyetemi-ÖKO-2019-00008 pályázat keretnek köszönhetően jött létre.