Tegnap búcsúztak el a végzős, azaz valétáló hallgatóink az Egyetemtől, illetve a várostól, ahol életük egy részét töltötték.

 

 

Régi hagyománya van már intézményünkben és városunk történetében, hogy a végzős hallgatók miként búcsúznak el oktatóiktól, barátaiktól és az Egyetemtől. A kora esti órákban meggyújtották a fáklyákat, lámpásokat és sétálgatva, nótázva köszöntek el a várostól a Szalamander keretein belül.

 

(Fotó: Vámosi Zoltán - DUE)

 

Pintér Tamás, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere személyesen búcsúzott el az Egyetem polgáraitól. Beszédében arra buzdította a végzős hallgatókat, hogy használják ki fiatal éveiket és lássanak világot lehetőségeikhez mérten, viszont ne feledjék, hogy Dunaújváros és az Alma Mater mindig hazavárja őket.

Bagoly Zoltán a Dunaújvárosi Valéta Bizottság elnöke búcsúbeszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez, valamint azoknak, akik támogatták a hallgatókat az Egyetemen eltöltött évek alatt a diplomához vezető úton. Visszaemlékezett, hogy mennyi szép emlékkel gazdagodott ő maga is itt a Dunaújvárosi Egyetemen töltött évek során, örömmel töltötte el, hogy a közösségben életre szóló barátságok kötődtek, melyeket sosem fog elfeledni. Hozzátette, hogy a járvány az ő évfolyamukra is hatással volt, de az erős közösségnek hála, minden akadályon túllendültek.

 

(Fotó: Vámosi Zoltán - DUE)

 

A Szalamander a Dunaújvárosi Egyetem főépülete előtt záródott, ahol Dr. András István rektor úr köszöntötte a valétálókat. Hangsúlyozta, hogy nem búcsúzik, ugyanis az Alma Mater örömmel várja vissza a hallgatókat. Bízik abban, hogy olyan összetartó közösséget alakítottak ki, amely szükségét érzi az ismételt találkozásoknak, ez az este tehát nem az örök elválásról szól.

Az este végén az egyetemi polgárok a búcsúnótákat, Dr. Molnár László alias Laci bácsi tiszteletére a „Tavaszi szél vizet áraszt” című népdalt, végül a Magyar Himnuszt énekelték el közösen.

 

(Fotó: Vámosi Zoltán - DUE)