A Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az NKFI Hivatal álláspontja szerint, a tanácsi határozat a modellváltó egyetemek pályázását nem, kizárólag a velük történő szerződéskötést tiltja, így továbbra is javasoljuk és támogatjuk pályázásukat a Horizont Európa programban.

 

 

Az NKFI Hivatal folyamatos szakmai egyeztetést folytat az Európai Bizottsággal a tavaly decemberi tanácsi határozat értelmezésével és végrehajtásával kapcsolatban. A tárgyalások eredményeiről várhatóan a jövő héten friss tájékoztatással tudunk szolgálni, tekintettel a Bizottság részéről tapasztalható lassú rendelkezésre állásra. A további tárgyalásokról folyamatosan számot adunk a Hivatal honlapján a későbbiekben is.

Kérjük, hogy azok az érintett hazai pályázó intézmények, amelyeket a tanácsi határozat alapján a szerződéskötés vagy a pályázatok előkészítése során hátrány ér, jelezzék ezt az NKFI Hivatal Nemzeti Kapcsolattartóinál.

 

A Hivatal minden segítséget megad az érintett pályázók számára a Bizottság, valamint a konzorciumvezető intézmény országának Horizont Európa Nemzeti Kapcsolattartóit koordináló intézménye irányába történő érdekérvényesítésben, kommunikációban.