A Dunaújvárosi Egyetem munkahelyi bölcsődéjében egész decemberben várták a karácsony eljövetelét.

 

A DUFiókák és nevelőik ünneplőbe öltöztették az egész bölcsődét, luca búzát ültettek, karácsonyi énekeket tanultak. Minden hétfőn meggyújtották az adventi koszorún a gyertyákat, ezzel is figyelték, hogy közeleg a karácsony.

Végül elérkezett a nagy nap, amikor mindkét csoportban a gyerkőcök feldíszíthették a karácsonyfákat a kisgyermek nevelők segítségével. Idén a Család Barát Magyarország - állami támogatásnak - köszönhetően rengetek új játékot és ajándékot hozott a Jézuska a fa alá.

 

A két csoport közösen ünnepelt.

 

A nap hátralévő részében pedig megérkeztek a szülők, nagyszülők és testvérek és együtt, énekelve ünnepeltek, illetve meggyújtották az utolsó gyertyát is. A közös délutánon karácsonyi díszeket és üdvözlőlapokat készítettek a gyerekek a szülőkkel, valamint az új játékokkal is sokat játszottak. A kellemes hangulatú karácsonyi délután egy ünnepi uzsonnával zárult.

 

A szülőkkel, rokonokkal együtt kézműveskedtek a gyerekek.