2022. szeptember 30-án került megrendezésre az országos rendezvény a Dunaújvárosi Egyetem campusán. Galériával is készültünk!

 

Az egyetem intézetei – a Műszaki, a Társadalomtudományi, az Informatikai, valamint a Tanárképző Központ is - sok érdekes előadással, témával készültek a szeptemberi eseményre, amely este hat órától vette kezdetét.

A Műszaki Intézet programjait az Egyetem „M”, „P” és „C” épületeiben lehetett megtekinteni. Olyan érdekes előadások szemtanúi lehettünk, mint például „Ehető Anyagtudomány – cukor rózsa és egyéb figurák készítése”, „Lufivarázslat” és „Vulkánkitörés”.

 

 

Az Informatika Intézet előadásában bemutatták, milyen lehetőségeket kínál a közigazgatás hiteles levelezésre.

A Társadalomtudományi Intézet egyik előadásában speciális 3D környezetbe helyezte az oktatást és úgy mutatta meg az interaktív lehetőségeket, illetve a DUE TV stúdióban bárkiből lehetett az „Idei kvíz bajnok”, hiszen akit a média világa érdekelt kipróbálhatta magát egy humoros és izgalmas vetélkedőben.

 

 

A Tanárképző Központ örvendhetett talán a legnagyobb látogatottságnak, hiszen a P épület folyosóján „Retro- mesék és játékok világába” csöppentek az odalátogatók. Volt retro mesékből összeállított vetítés, érdekes kvízek ajándékokért, ki lehetett próbálni régi konzolos játékokat, de egy igazán „modern” játék is színesítette a programjukat: Zümit a robotméhecskét egy akadálypályán kellett végig vezetni a gyerekeknek, ahol szintén retro mesehősök tűntek fel fejtörőkkel és történetekkel.

 

 

A Kutatók Éjszakáján készült további képeket az alábbi galériában tekinthetik meg:

 

1eafa180-89cf-4ba3-bff6-6c04ae9461ed
3e849bee-b296-4b07-8a2c-94ab2b3d49af
4cb86507-b6fa-4e2e-b6fd-8bd187840da0
6f5cbf00-c7f7-4568-88b5-3ce3421956da
8c4e1ab8-322b-405c-9351-f456acc46468
8edcf56a-6ae0-497d-b3ba-8b4f2357e49b
20a1c74b-1789-464f-9cb0-04623e022215
251a3fd1-ed2b-4725-bd79-7edc35601c00
b0ec15e2-9fb3-496e-8108-8a718b102359
b329da6c-97c9-4e0d-aaf1-4a9cac34eab4
b97793e9-6fcf-4ef0-a8f4-01b46128ab79
b1084087-51fe-4696-9ca8-179be55995ba
baa332c0-daa7-4d08-9df5-ec4b3dcd2f5d
bf2fc02c-d76a-4bfb-8dcd-5fcb891ed53b
cb3283bb-6661-480b-afb9-66c0b5700634
cc34dea5-2a29-4f01-8962-72336edcd7b0
d896bf09-65de-49a2-b6c7-3d59c7be2fba
dd162440-ed24-4072-a1e3-95b760001a7c
f0c4bb60-dfb5-4bf6-a414-edc0d5d241f4
ff527a0a-58c9-4557-94ef-9072c40e8407
Previous Next Play Pause
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20

 

Reméljük mindenki jól érezte magát!