A Selmeczi Diák Napok egyfajta nagyszabású bursch találkozó, színes programokkal, mely forgószínpad jelleggel minden évben máshol kerül megrendezésre. Ciklikusan minden 5. évben Dunaújvárost éri a megtiszteltetés, hogy házigazdaként fogadja a vendégeket. A programok a hagyományok felelevenítéséül szolgálnak és a testvérvárosok közötti kapcsolatot erősítik.

 

A rendezvény megnyitóján Dr. Pázmán Judit, a Dunaújvárosi Egyetem tudományos és kutatási rektorhelyettese, valamint Fülöp Hunor, a 2021/2022-es év Valéta Bizottságának elnöke mondtak köszöntőbeszédet.

 

 

A hivatalos megnyitó végén Dr. Molnár László a.: Laci bácsi emlékére elénekelték a „Tavaszi szél vizet áraszt” című nótát a résztvevők.

 

 

Az 1. napot egy szabadtéri táncházzal zárták a lelkes vendégek, mely önfeledt hangulatban telt.

 

 

A fesztivál 2. napján sok színes programban vehettek részt az érdeklődők, mint például a Cantus verseny.

 

 

A vacsora is minden nap derűs hangulatban telt, mivel finom ételek és jó társaság jellemezte a rendezvényt.

 

 

Péntek este egy bállal zárult a nap, így lehetőségük nyílt mélyebb szintre emelni az új, ám életre szóló barátságokat.

 

 

Vezetett beszélgetésekre is sor került, hiszen ez lehetőséget biztosít a fiatalabb generáció számára, hogy a Firmáiktól első kézből ismerjék meg a régmúlt hagyományait.

 

 

A hagyománytörténeti vetélkedő során a testvérvárosok összefogtak és együttes erőkkel mérettették meg tudásukat.

 

 

A szervezők egyedülálló lehetőségeket kínáltak a résztvevőknek. Szombat este a hagyományokhoz híven Szakestélyt tartottak, ahol a Selmeczi Diák Napok alapítója is megtisztelte résztvevőket jelenlétével.

 

 

A 4 napos 32. Selmeczi Diák Napok sok szép emlékkel és új barátsággal zárult. Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát és továbbra is hűen őrzi majd hagyományainkat.

 

 

Vivát SDN! Vivát Dunaújváros!

Jó Szerencsét!