Reméljük, hogy senki sem felejtette el a sorrendmódosítást! Ez az időszak még javában tart. Ezúttal a Tanár- mérnöktanár mesterképzés a soron következő.

 

Mesterképzési szakokra azok jelentkezhetnek, akik már valamilyen releváns alapképzési diplomával rendelkeznek. Tehát olyan érdeklődők jelentkezését várjuk, akik informatikai, mérnöki vagy műszaki területen szereztek diplomát. Azoknak is van lehetőségük beadni jelentkezésüket, akik nyelvvizsga nélkül vették át a diplomájukat.

A képzési idő 2 vagy 4 féléves, az összegyűjtendő kreditek száma eltérő. Önköltséges jelentkezés esetén 300.000 Ft/félév az összege.

Figyelem! A felvételi jelentkezés során megjelölt 2 féléves / 4 féléves képzési idő a jelentkező alapvégzettségei (és igazolásul beküldött dokumentumai) függvényében módosulhat, a képző intézmény ezt a felvételi határozatban a jelentkező számára jelzi!

 

Mutatunk még pár indokot, miért érdemes a Mérnöktanár mesterképzést a Dunaújvárosi Egyetemen választani:

 

  • Több mint 50 éves múlt a szakmai pedagógusképzésben!

Szakoktató képzésben, mérnöktanár-képzésben, pedagógus továbbképzésben.

  • Elismerjük és tanulmányaiba beszámítjuk korábban megszerzett munkatapasztalatait és más képzések során elsajátított ismereteit, amellyel akár a képzési idő is rövidíthető. 
  • Lehetőség van államilag támogatott képzésre is, amennyiben annak kereteit még nem merítette ki a hallgató. 
  • Nálunk nincs megkülönböztetés a nappali és a levelezős hallgatók között!

 

Nagy hangsúlyt fektetünk utóbbi hallgatóinkra, hiszen a munka mellett nekik még nehezebb az egyetemi tanulmányok elsajátítása. Mi, – a családias környezet révén – mindent megteszünk azért, hogy sikeres legyen tanulmányaiban. Félévente akár 7-8 szabadnappal el tudja végezni a levelezős hallgató a szemesztert.

  • A Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai szerint mind a jövedelmek, mind a foglalkozások vertikális illeszkedése alapján, a pedagógusképzésben az egyik legjobb pozíciót foglaljuk el a hazai felsőoktatási intézmények között! (További információ itt.) 
  • Nemcsak a közoktatás, hanem a vállalatok számára is képezzük oktató mérnökeinket!

A felvételi vizsgát úgy alakítottuk ki, hogy az, a jelentkező szakmai motiváltságát, gyakorlatias előismereteit tükrözze. (További információ itt.)

 

 

Ha többet szeretnél megtudni erről a képzésről, akkor kattints a linkre: https://www.uniduna.hu/tanari-mernoktanari-mesterszakok

A 2022-es felvételiről pedig bővebben tájékozódhatsz itt: https://www.uniduna.hu/felveteli-2022

 

Válaszd Te is a Mérnöktanár mesterképzést, válaszd a Dunaújvárosi Egyetemet!