Közel százan vettek részt a Dunaújvárosi Egyetem második Nyílt Napján. Az érdeklődők nem csak Dunaújvárosból, számos megyéből érkeztek hozzánk!

A színes programok keretein belül az érdeklődők személyesen is megismerkedhettek az Intézményünk által nyújtott különböző képzésesekkel és lehetőségekkel.

A rendezvényt Dr. habil András István rektor nyitotta meg köszöntőjével. Mindezt rövid egyetemi tájékoztató követte, mely magába foglalta a különböző szakokhoz kapcsolódó részletes képzési és felvételi információkat, továbbá új ismereteket az ösztöndíjakkal és az egyetemi diákélettel kapcsolatban. A program következő állomásaként a workshopokon vehettek részt az alábbi, választható területek szerint:

Mérnöki – Gépészmérnök, Anyagmérnök

Média – Kommunikáció és médiatudomány, Televíziós műsorkészítő

Gazdasági/Menedzser – Gazdálkodási és menedzsment, Műszaki menedzser

Informatika – Gazdaságinformatikus, Mérnökinformatikus

Tanári – Szakoktató

Az esemény zárásaként Campus túra keretein belül meglátogatták a Kollégiumot, illetve az Egyetem legfontosabb épületeit, majd az „A” jelű épületbe való visszaérkezés után a legszerencsésebbek a tombola sorsolás során értékes nyereményekkel gazdagodhattak.

Köszönjük mindenkinek a részvételt, találkozzunk legközelebb!