November 8. és 11. között került megrendezésre a színes programokkal tarkított esemény

 

A programok november 8-án az egyetem „A” jelű épületében zajlottak. Az eseménysorozatot Dr. András István rektor köszöntőbeszéde nyitotta meg, amelyet az atomenergetika témáját érintő előadások követtek. A Plenáris Ülés első előadója Kovács Pál, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár volt. Ezt követően Kóti Lóránt, a Rosatom Central Europe Kft. PR-menedzsere tartotta meg „Az orosz nyomott vizes reaktorok evolúciója és a nukleáris üzemanyagciklus zárása” című előadását. A soron következő prezentációt a Linde Gáz Zrt. képviseletében Balogh Dániel, piaci- és üzletfejlesztési vezető, valamint Horváth Zoltán, alkalmazástechnikai mérnök adta elő a „Linde Gáz Magyarország Zrt bemutatása, hidrogén előállító berendezések ismertetése” címmel. Az ülést Dr. Keszi-Szeremlei Andrea, főiskolai tanár, a Dunaújvárosi Egyetem Társadalomtudományi Intézet igazgatójának előadása zárta, amely „A zöld pénzügyek térnyerése” címet viselte. A délután folyamán megrendezésre került a "Fenntartható közgazdaságtan" című nemzetközi tudományos konferencia első napja a Társadalomtudományi Intézet és a Magyar Nemzeti Bank szervezésében. Ezzel egy időben került megrendezésre a Tanárképző Központ "Modern Pedagógia" konferenciája is.

 

A második nap az Intézeti Konferenciáké volt. A nap kezdéseként 9 és 10 óra között a Műszaki Intézet plenáris ülése volt megtekinthető, ahol olyan témakörök kerültek feldolgozásra, mint Paks II., az energiapolitika és a középkori vaskohászat. Ezzel egyidejűleg 9 órakor megkezdődtek az Intézeti Konferencia szekcióülései is, amelyek keretében az Informatikai Intézet a következő három témában tartott online ülést: Szenzorfúzió és irányítás robotikai alkalmazásban, Környezeti fenntarthatóság, valamint Informatikai biztonsági kutatások. A Társadalomtudományi Intézet a Magyar Nemzeti Bankkal együttműködésben rendezte meg a „Fenntartható Közgazdaságtan” elnevezésű nemzetközi konferenciájának következő napját. A Tanárképző Központ szervezésében pedig egy angol nyelvű szekcióra is sor került, amelynek fókuszában a modern pedagógia, az online oktatás és a stresszkezelés állt. A konferencia több ülése 10 órától vette kezdetét. Az Informatikai Intézet Plenáris Ülését három szekcióülés követte, amelyek a Cognitive InfoCommunication, a Geometria, valamint az Oktatás és innováció, korszerű technikák, jó gyakorlatok címeket viselték. A Műszaki Intézet ugyancsak 10 órától tartotta meg Természettudományi és Környezetvédelmi Szekcióülését.

 

A harmadik napon, az előző évek gyakorlatát követve, a Karrier Nap keretein belül a hallgatóknak és az érdeklődőknek lehetőségük nyílt a szakmai partnerek és cégek kiállításait megismerni. Az eseménynek a Dunaújvárosi Egyetem „A” jelű épülete adott otthont. Kiállító szakmai partnereink, a Dunaújvárosi Egyetem Intézetei és Kommunikációs Központja, a Paks II. Atomerőmű Zrt., a Hankook Tire Magyarország Kft., a Tungsram Operations Kft., a Yaris Kabin Hungary Kft., a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya és az ESZI - Energetikai Technikum és Kollégium 10:00 és 13:00 óra között fogadták a látogatókat. A Dunaújvárosi Egyetem képviseletében pedig pályaorientációs tanácsadáson vehettek részt az érdeklődők. Mindemellett az Airwheel Magyarország és a TGA Consult Kft. közreműködésével kipróbálható eszközök is megjelentek: 1 db S3 Airwheel, 1 db elektromos kismotor, 1 db elektromos bicikli, valamint a Dunaújvárosi Egyetem Volkswagen e-Golf járműve.

 

Az idei TDK négy szekcióval került megrendezésre, amelyek a következők voltak: Informatika tudományi szekció magyar és angol nyelven, Műszaki tudományi szekció magyar és angol nyelven, Neveléstudományi szekció magyar és angol nyelven, illetve a Társadalomtudományi szekció magyar és angol nyelven. Maga a konferencia és az eredményhirdetés is egyaránt rendhagyó módon, online formában került lebonyolításra.

 

A rendezvénysorozat negyedik és egyben záró napja a Területi Innovációs Platform keretein belül került megrendezésre. Az utolsó nap programjai az előző naphoz hasonlóan a Dunaújvárosi Egyetem „A” jelű épületében kerültek lebonyolításra. A rendezvényt Dr. habil Balázs László, a Dunaújvárosi Egyetem oktatási rektorhelyettese nyitotta meg köszöntőbeszédével, majd két szekcióban a szakmai partnerek előadásai következtek. Az eseményen a következő partnereink vettek részt: Tungsram Operations Kft., Petroszolg Kft., Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Absonic Ltd., ADC. Industries-Sheldon Invest Kft. A cégek egy bemutatkozó előadással készültek, ahol a hallgatóságnak is lehetősége volt kérdéseket feltenni.

 

Köszönjük mindenkinek, aki idén is velünk tartott a Tudományos Héten, találkozzunk jövőre is!