A Dunaújvárosi Egyetem 2021. november 8-11. között szervezi meg a Tudományos Hét rendezvényét.

 

Az esemény plenáris és szekcióülésein túl több érdekes programot is tartogat a középiskolás diákok és egyetemi hallgatók számára. Amellett, hogy részt vehetnek a Tésztahíd Építő Versenyen, a Karrier Nappal a különböző profilú vállalatok munkájába és elhelyezkedési lehetőségeibe is bepillantást nyerhetnek.

A Tudományos Diákköri Konferencia keretében emellett a hallgatók azokat az egyéni kutatómunkáikat is bemutathatják, amelyeket a szakterületükhöz kapcsolódó témákban valósítottak meg. Az itt ismertetett kutatásaikkal többen a hazai tudományos életben is elismert és kihívást jelentő Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) is eljuthatnak.

A Területi Innovációs Platformon pedig azon partnereinket várjuk, akik szívesen bemutatják tevékenységüket, működésüket a többi vállalat számára, lehetővé téve ezzel azt, hogy az esemény során új együttműködések alakulhassanak ki.

 

A rendezvény folyamatosan frissülő programja IDE  kattintva érhető el.

 

 

„Az NKFIH-1267-2/2020 számú, Roncsolásmentes folyamatkövetés tématerület című projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a Tématerületi Kiválósági Program 2020 (2020-4.1.1-TKP2020) pályázati program finanszírozásában valósult meg”