A jelentkezők július 8-ig módosíthatnak a választott szakjaik korábban megadott sorrendjén az E-felvételiben. De vajon mikor és hogyan érdemes élni ezzel, és mikor nem érdemes kihasználni ezt az egyszeri lehetőséget?

A 2021 szeptemberében induló képzésekre jelentkezők július 8-ig módosíthatják a korábban megjelölt szakok sorrendjét. Ezt a döntést azonban érdemes alaposan átgondolnunk, mielőtt kattintanánk az E-felvételiben: sorrendet módosítani ugyanis csak egyetlen alkalommal lehet az eljárás során. Vagyis aki megtette, később már nem módosíthat újra, hiába gondolja meg magát közben.

Mielőtt bárki belevágna, fontos leszögezni, hogy csak a jelentkezéskor megadott szakokat lehet mozgatni! Vagyis nem lehet új képzést megjelölni, vagy meglévő jelentkezési helynél intézményt, szakot módosítani. Egy kivétel van: ha egy már meglévő jelentkezési hely finanszírozási párját szeretnénk felvenni – azaz ha a jelentkezéskor csak az állami ösztöndíjas formát jelöltük meg, akkor lehetőségünk van a költségtérítéses párját is hozzáadni. (Ilyenkor előfordulhat, hogy nincs is szükség külön sorrendmódosító kérelemre, mert a finanszírozási pár hozzáadásakor meg tudjuk adni, hogy hányadik helyre kerüljön a sorrendünkben.)

 

Érdemes alaposan átgondolni: a jelentkezési sorrend csak egyetlen alkalommal változtatható, és újabb módosításra nincs lehetőség!

Ne hagyjuk az utolsó pillanatra a kérelem rögzítését, vegyük figyelembe a feldolgozási időt! Erre különösen azoknak kell figyelniük, akik sorrendet is szeretnének módosítani és finanszírozási párt is felvennének. Ezeket ugyanis csak egymás után tudják megtenni.

Az elküldött kérelem nem vonható vissza! Ezért a kérelem elküldésekor ajánlott körültekintően eljárnunk, és mentés előtt ellenőriznünk, hogy valóban úgy állítottuk-e be az új sorrendet, ahogy szerettük volna.

 

Mikor érdemes változtatni?

Akkor, ha nem azok a képzések szerepelnek a listánkban elsőként, ahová leginkább be szeretnénk kerülni, megváltozott az a preferencia-sorrend, ami alapján jelentkezéskor rangsoroltuk a választott képzéseket. Például költözés miatt már egy hátrébb sorolt intézmény lenne közelebb, könnyebben elérhető, vagy esetleg változott a család anyagi helyzete.

Jelentkezői preferenciától függően szintén érdemes lehet felcserélnünk a szakokat akkor, ha az állami ösztöndíjas képzési forma hátrébb szerepel, mint az önköltséges. Ugyanis minden jelentkező a listájában szereplő első olyan helyre nyerhet csak felvételt, ahol felvételi összpontszáma eléri a meghatározott ponthatárt.

 

A sorrendmódosításnak, jelentkezési hely visszavonásának végső határideje: 2021. július 8.

 

És mikor nem?

Vannak azonban olyan esetek is, amikor a sorrendmódosítás nem a legcélszerűbb választás:

  • Ha egy megjelölt képzésnél sikertelen volt az alkalmassági vizsgánk („nem felelt meg" vagy „nem jelent meg" eredményt kaptunk). Emiatt nem érdemes sorrendet módosítanunk, hiszen alkalmassági vizsga hiányában semmilyen esetben sem nyerhetünk felvételt arra a képzésre. Ilyenkor a ponthatárok megállapításakor ezt a jelentkezési helyet nem is veszik figyelembe, az összes többit azonban igen.
  • Ha valaki az érettségi eredményei ismeretében latolgatja az esélyeit, például összehasonlítva az előző év(ek)ben megállapított ponthatárokkal. Ezzel azonban óvatosan kell bánni, a ponthatárok alakulását ugyanis nagyon sok tényező befolyásolja: az adott szakra jelentkezők száma, az intézmények által oda felvehető létszám (kapacitás), a többi jelentkező pontszáma, de még az is, hogy ők hányadik helyre sorolták ugyanezt a képzést. Tehát sorrendmódosításkor is érdemes szem előtt tartanunk, hogy azok a képzések és intézmények szerepeljenek elől a listában, ahová a leginkább szeretnénk bekerülni. Még ha úgy is gondoljuk, hogy a pontjainkkal nincs esélyünk bejutni, nem érdemes hátrébb sorolnunk az amúgy nagyon vágyott intézmény/szakot. A fentiek miatt ugyanis előfordulhat, hogy a pontjaink mégis elegendőek lennének, ám mivel időközben hátrébb rangsoroltuk, ezért valamelyik kevésbé vágyott, de (a módosítás miatt) a sorrendünkben előrébb szereplő intézménybe jutunk be.
  • Olyankor, ha mégsem szeretnénk egy képzésre bekerülni, előnyösebb inkább annak visszavonását (kizárását) választani. A jelentkezési helyek visszavonása nem számít bele a sorrendmódosításba, arra ettől függetlenül van lehetőség, a törölt szakok azonban nem befolyásolják az eljárási díj összegét. Visszavonni jelentkezési helyet tetszőleges alkalommal lehet, de ilyenkor is körültekintően kell eljárni: a visszavonás sem visszavonható, egy visszavont jelentkezési helyet nem lehet újból aktiválni. (És értelemszerűen nem lehet helyette új képzést sem megjelölni.)”

 

Forrás: Felvi.hu