2021. május 27-én a Dunaújvárosi Egyetem és Gerjen Község Önkormányzata együttműködési megállapodást írt alá a felsőoktatási intézmény campusán.

Az együttműködési megállapodás célja, hogy az Egyetem és az Önkormányzat szakmai munkáját és életpálya-modelljét hosszú távon erősítsék. Ennek szellemében közösen hasznosítsák az Egyetem oktatóinak, kollégáinak, valamint az Önkormányzat kollégáinak tudását, tapasztalatait. További cél, hogy kölcsönös háttértámogatást nyújtsanak a Felek programok szervezésében, népszerűsítésében, kutatások lebonyolításában, és az Egyetem televíziós stúdiójának működtetésében. 

Az ünnepélyes eseményen és sajtótájékoztatón részt vett Dr. Mikulás Brigitta a Miniszterelnökség főosztályvezetője és a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács elnöke, Kovács Pál a Miniszterelnökség Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkára, Romhányi Károly polgármester, dr. András István rektor és Némethné Nagy Gellai Szilvia kancellárhelyettes.

Rektor Úr köszöntőjében kiemelte, hogy a közös tevékenységek erősítik a régiót, az egyetem életpálya-modellje, és a szakmai együttműködés hosszútávon hatással lehet Gerjen Község kollégáinak, lakóinak és környezetének továbbtanulási szándékaira is.

Polgármester Úr beszédében kifejtette: nagy lehetőség mindez egy olyan kistelepülés számára, amely mindig is nyitott volt az innovatív és előremutató lehetőségekre. Ez az együttműködés út lehet községük fiataljainak a jövőbe, míg az egyetemen végzett pályakezdők számára akár Gerjen lehet az új otthonuk. Romhányi Károly bízik benne, hogy a közös munka nemcsak számukra, hanem a térségnek is értéket teremt.

Kovács Pál államtitkár úr kihangsúlyozta, hogy a nukleáris szakember képzés terén folyamatosan nő a Dunaújvárosi Egyetem szerepe. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a szakember utánpótlásban kiemelten számíthatunk a saját tájegységünkre, hiszen már a harmadik generáció veszi át a stafétabotot az MVM Paksi Atomerőmű üzemeltetésében, és immár az új blokkok építésében is.

Az erőmű bővítése, a Paks 2 projekt stratégiai döntés, amely Magyarország és az egész régió ellátásbiztonságát javítja. A stabil és hosszú távú működőképességhez elengedhetetlenül szükséges a hazai képző központok további fejlesztése. A beruházás kitörési lehetőséget is biztosít a magyar nukleáris tudás és ezen túlmenően a hazai nukleáris ipar részére, kulcsfontosságú a szakember utánpótlásban és a régiók együttműködésében.

Gerjen kezdeményező partner, építő ötleteivel az élen jár a települések között. Kiváló fogadó fél a Paks 2 beruházáshoz, és fiataljai potenciális majdani hallgatói a Dunaújvárosi Egyetemnek.

Az egyetemmel, mint partnerrel kialakítandó jelen együttműködés azért is üdvözlendő, mert a lakosság napjaink technológiájának megfelelő módon és formában történő tájékoztatása az oktatás mellett szintén rendkívüli fontossággal bír.

Kovács Pál államtitkár hozzátette: az együttműködés az élet számos területén hasznos lehet, függetlenül attól, hogy ki mekkora szereplője társadalmunknak. „Jelen megállapodással az innovatív, aktív településként ismert Gerjen lehetőséget kap megvalósítani előremutató ötleteit - a Dunaújvárosi Egyetem által nyújtott szakmai tudásnak köszönhetően - a térség és a lakosság szolgálatában. A nukleáris iparban tapasztaltak alapján úgy látom: fontos a tapasztalatok megosztása és az együttműködés, amelynek köszönhetően minden érintett ágazat fejlődhet. Bízom benne, hogy a mai nappal útjára indított mintaprojektből az egyetem, a hallgatók, a Gerjeniek és a régió is profitálhat.

Dr. Mikulás Brigitta, a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács elnöke gratulált az együttműködő Feleknek, az ötletek megálmodóinak és az együttműködési megállapodás kidolgozásában résztvevő egyetemi és önkormányzati dolgozóknak. Kifejtette, hogy - ahogyan arról az Országgyűlés korábban döntött, a 2020. évben területfejlesztési szempontból kiemelt státuszt kapott a 99 települést magában foglaló Közép-Duna Menti Kiemelt Térség, amely szervezetrendszere intézményesített kereteket biztosít ahhoz, hogy a térségben megjelenő beruházások és fejlesztések minél nagyobb hatékonysággal, egymással kölcsönös szinergiában, és Tolna megye, Bács-Kiskun megye és Fejér megye településeinek együttműködésében tudjanak megvalósulni. A Dunaújvárosi Egyetem és Gerjen Község Önkormányzata közötti munkafolyamatok eredményeinek népszerűsítésében és a „jó gyakorlatoknak” a térség más települései számára történő közvetítésében a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács és munkaszervezete szívesen részt vállal.

Az együttműködési keretszerződés aláírását követően a közös tevékenységek megkezdődnek, amelyről az Egyetem és az Önkormányzat hivatalos oldalain informálódhatnak az érdeklődők.