2016-ban az előző évhez képest több mint 12%-kal nőtt a felvételt nyert hallgatók létszáma.

2016-ban az előző évhez képest több mint 12%-kal nőtt a felvételt nyert hallgatók létszáma a Dunaújvárosi Egyetemen. A felvételi eredmények alapján elmondható, hogy az intézmény népszerűsége az országos átlag felett van.

2016. július 25-én, kedden, Budapesten a Budai Info Parkban

a Pont Ott Partin kihirdették a hivatalos felsőoktatási ponthatárokat. Az esemény házigazdája idén a Dunaújvárosi Egyetem volt. A több száz fiatalt megmozgató eseményen az oktatási intézmény a nagyszínpadon is bemutatkozott, valamint a szakmai sátorban népszerűsítette képzéseit.

Nagy volt az érdeklődés, hiszen az elmúlt évekhez képest a Dunaújvárosi Egyetemen jelentősen emelkedett a felvételt nyert hallgatók száma. Minden képzési területen érzékelhető ez a pozitív folyamat. Mindez köszönhető a hatékony és tudatos, hallgatókat támogató oktatáspolitikának és a hallgatók számára egyre bővülő lehetőségeknek. Figyelemreméltó 2016-ban az alapszakos nappali tagozatos hallgatók számának 60 százalékos, illetve a felsőoktatási szakképzésben résztvevők 31 százalékos emelkedése. A 2015-ös tanévhez képest több az államilag finanszírozott ösztöndíjas hallgató is.

A Dunaújvárosi Egyetem az alkalmazott tudományok egyetemeként nagy hangsúlyt fektet a műszaki vonalra, ahol 15 százalékkal, az informatikai képzési területen pedig 18 százalékkal erősödött az egyetem, három év után újraindult a műszaki szakoktató alapszak, ahol a jövő műszaki és informatikai pedagógusait képzik. A gazdálkodási és menedzsment szak iránt továbbra is nagy az érdeklődés. Pozitívum, hogy a központi ponthatár emelkedése ellenére a műszaki menedzser szakon a hallgatói létszám nem változott. Keresettek a levelezőszakos képzések és folyamatos az érdeklődés gépészmérnök és a mérnöktanár mesterszakok iránt.

Természetesen az intézmény várja azokat a pótfelvételizőket is, akik szeptemberben szeretnék elkezdeni tanulmányaikat. Nappali valamint részidős alapképzésben és felsőoktatási szakképzésben öt - öt szakot, illetve mesterképzésben ugyancsak öt szakot indít a Dunaújvárosi Egyetem. Pótfelvételi eljárás keretében a www.felvi.hu oldalon augusztus 7-ig van lehetőségük a jelentkezésre a leendő hallgatóknak.