Hozzájárulni a klímaváltozáshoz történő hatékony alkalmazkodás társadalmi feltételeinek megteremtéséhez, előmozdítani az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, többek közt a megelőzést szolgáló tevékenységek kereteinek biztosításával, tudásmegosztással, szemléletformálási programok megvalósításával.

A Dunaújvárosi Egyetem, illetve a Dunaújváros Felsőoktatásáért Alapítvány még ez év januárban jelezte együttműködési szándékát Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata felé, így konzorciumi formában adják le pályázatukat, „Helyi klímastratégiák kidolgozása, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás” című kiírásban meghirdetett pályázatra. 2016-ban már ehhez kapcsolódóan adott le pályázatot a DUE és a helyi önkormányzat, melynek a címe „Egyetlen Föld – az élő bolygónk” volt.