Dunaújvárosi Egyetem - Hallgatói Sikerességet Támogató program

A Dunaújvárosi Egyetem egyik fő küldetése, hogy a műszaki, informatika tudományág, a hozzájuk kapcsolódó képzések és kutatások területén az országban és nemzetközileg is egyaránt vonzó, biztos szakmai tudást adó egyetem legyen. Legalább ennyire fontos pozícióink megőrzése a gazdaságtudományok, a társadalomtudomány és a pedagógusképzés képzési területeken is.

A Dunaújvárosi Egyetem a Hallgatói sikeresség támogatásával üzen hadat a lemorzsolódásnak.


Nálunk a sikeres oktató az, akinek a hallgatója sikeres.

A projekt segítségével, a szakmentori rendszer hatékony működtetésével, a sikerkritériumok azonosításával, a tanulásközpontú környezet létrehozásával a hallgatói motiváltság növelésére fókuszálunk a hallgatóink sikerességének elősegítése érdekében. A program az oktatóra is fókuszál, a mai kor kihívásainak megfelelően képzett oktatói felkészítése mellett a hallgatót motiváló, eredményes oktatók segítik a Dunaújvárosi Egyetemen tanulókat.

Lehetőséget biztosítunk pályázatokban való részvételre, hallgatóink olyan ismeretekre tehetnek szert, ami a normál mérnöki ismereteknek általában nem része, és olyan kompetenciákra, amelyek még inkább elősegítik számukra a munkaerőpiaci versenybe való sikeres bekapcsolódásukat.


A kezdetek

A Dunaújvárosi Egyetemen nem új kezdeményezés a hallgatók támogatása. A Dunaújvárosi Főiskola már 2013-ban a hallgatói sikerességet állította középpontba. Ez a gyakorlatban a hallgatóközpontú oktatásszervezési intézkedések bevezetését, a kritikus tárgyak/kurzusok azonosítását és a szupervíziós oktatói képzések bevezetését jelentette elsősorban, majd ezt a gondolatot továbbfejlesztve, az addigi intézkedések eredményeire építve belső innovációs folyamatként 2014-ben elindította a Hallgatói Sikerességet Támogató, azaz a HASIT projektet. E projekt fő célja a hallgatói lemorzsolódás csökkentése volt. Az intézkedések eredményeként a kurzust elhagyók száma műszaki, informatika, természettudományi szakoknál 20%-al csökkent.


A projekt

HASITDF FSA1

 

A HASIT projektet a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap segítségével egy országos pilot programmá kiterjesztve fejlesztettük tovább 2015/2016-ban. A HASIT a kapott támogatásnak köszönhetően egy részletesebben kidolgozott és a teljes lemorzsolódási folyamatra koncentráló, több alprogramot tartalmazó projektté válhatott. Az alprogramok és tervezett feladataik a következők:

 

  1. Monitoring rendszer (HASITDUE-AVATAR fejlesztése):
  2. Szakmentori rendszer modelljének fejlesztése
  3. Képzők képzés
  4. Hallgatói motiváció erősítés
  5. Mérések, felmérések
  6. Diáktanácsadás szerepének meghatározása a HASITDUE rendszerben – „Fejlesztési Központ” kidolgozása (HÖOK és Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület (FETA) bevonásával)

 

Az alprogramok összefoglalásaként az intézményi bevezetés feladatai és ütemezése kerül összegzésre, melynek során megfogalmazzuk tapasztalatainkat, eredményeinket és gyakorlati ajánlásokat fogalmazunk meg más felsőoktatási intézmények számára.

 

HASITDUE FSA2 (2016-2017)

 

A HASIT FSA 2 szakaszában továbbfejlesztettük és bővítettük a korábban kialakított rendszereket, szolgáltatásokat.

  1. Bevezettük az AVATAR rendszert az egyetemen: minden hallgató és minden oktató bekerült a rendszerbe, mindannyian aktív használói vagyunk a szoftvernek.
  2. Továbbfejlesztettük az AVATAR szoftvert. Egyrészt módosítottuk az indikátorokat vagy azok súlyozását, hogy a lehető legpontosabb képet kapjuk hallgatóink előmeneteléről. Másrészt új elemeket is bevezettünk, mint pl. az Üdvözlő panel vagy az AVATAR-figura érzelmi állapotának magyarázata.
  3. Továbbképeztük szakmentorainkat, akik 2x20 órás képzésen (konfliktuskezelés, mentorálás) és 2-2 órás egyéni konzultáción vettek részt.
  4. A korábban elindítottuk Nyelvi Pilot Projektet beillesztettük a HASIT-ba. Hallgatóink nagyon kedvező feltételek mellett nyelvtanfolyamon vehetnek részt, melynek célja, hogy minél több hallgató megszerezze a nyelvvizsgát, ezáltal pedig a diplomát. A tanfolyamhoz illeszkedve át- és kidolgoztunk angol nyelvi online tananyagokat is.
  5. Továbbfolytattuk a tehetséggondozást, és arra ösztönöztük hallgatóinkat, hogy minél többen vegyenek részt a hallgatók számára szervezett intézményi versenyeken: az őszi TDK-n és a tavaszi Tehetségnapon.
  6. Kialakítottuk a szakértői csapatunkat, akiknek a feladata az volt, hogy bemutassák és népszerűsítsék a HASIT-ot más felsőoktatási intézmények vezetőinek és munkatársainak.
  7. Megszerveztük a roadshow-t: összeállítottuk, hogy mely partner felsőoktatási intézményekbe látogatunk el.
  8. Elindítottuk a HASIT kiterjesztési lehetőségét a közoktatásra, különösen a lemorzsolódással leginkább érintett szakképzésre. Kvalitatív és kvantitatív kutatást végeztünk a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tagintézményeiben.

 

HASITDUE FSA3 (2017-2018)

 

A HASITDUE FSA 3 projekt szakmai programja a következő elemeket foglalta magába:

  1. Az AVATAR program működtetése és továbbfejlesztése

1.1 A HASIT - AVATAR program működtetése, továbbfejlesztése a DUE-n

1.2 Az AVATAR más FOI-knál történő bevezetéséhez szükséges fejlesztések

1.3 A HASIT - AVATAR program működéséhez online tananyag kidolgozása

  1. Az éves Teljesítményértékelés (TÉR) összekapcsolása a HASIT-tal
  2. A HASIT további népszerűsítése

3.1 Belső PR fejlesztése

3.2 Külső PR fejlesztése

3.3 Roadshow folytatása

3.4 Rendezvények

3.5 Projektkommunikáció

Az AVATAR program a 2017-2018. tanévben is folyamatosan működött a Dunaújvárosi Egyetemen, ugyanakkor új fejlesztések is történtek egyrészt a DUE-n használt AVATAR programban.

  1. A Dunaújvárosi Egyetemen használt AVATAR szoftverben számos fejlesztés történt; néhány közülük:
  • Standardizált, előre programozott kimutatások készítése, mind az intézmény vezetése, mind a fenntartó számára, ezáltal a VIR funkció erősítése.
  • Grafikai változtatási lehetőség, egy szerepjáték jellegű Avatar (karakter) kidolgozása (mint például egy öltöztetős figura). Elért eredményektől függően fejlesztheti karakterét a felhasználó. Pl: kaphat kiegészítő, vagy szebb ruhadarabokat. A hallgatók, elért eredményeiktől függően, öltöztethetik, csinosíthatják Avatar-figurájukat: kaphat a figura sapkát vagy kalapot, nyakkendőt, szemüveget, sőt más stílusú frizurát is.
  • Tárgygráf kidolgozása. A tárgygráf weboldal által megjelenített formátum kidolgozása a jelenlegi Mintatanterv (Megvalósíthatósági Fa) mellett vagy helyett. Lásd targygraf.hu.
  • Szakmentori tevékenységek támogatása (listák, formanyomtatványok).
  1. A HASIT további népszerűsítése
  • Megalapítottuk a HASIT-díjat oktatóknak, szakmentoroknak és hallgatóknak.
  • A magyar és a határon túli felsőoktatási intézményeken kívül a HASIT projektet bemutattuk külföldi partnereinknek.
  • A HASIT programot beépítettük a beiskolázási kampányunkba.
  • A HASIT ezen fázisában folytattuk a korábban megkezdett roadshow-t.
  • Arra törekedtünk, hogy a Dunaújvárosi Egyetem oktatóit és hallgatóit akkor is megszólítsuk, amikor véget ér a HASIT FSA 3 fázisa. Ezért kommunikációs eszközöket készíttettünk: padlómatricákat, roll-upokat és fotófalakat, melyeket az Egyetem különböző épületeinek különböző pontjain helyeztünk el.

 

HASIT - AVATAR belépés