Projekt: Zöld római városrész


Projekt kódja: KDOP-3.1.1./D2-13-k2-2013-0003
Támogatás összege: 3 000 000 Ft
Támogatás intenzitása: 100 %


A rendezvény célja diákok és felnőttek számára ismertetni a fenntartható fejlődés fogalmát, fontosságát és társadalmi hatásait. Az előadások bemutatták, hogy miként érhető el társadalmi haladás, méltányos életkörülmények, gazdasági és szociális jólét és környezeti feltételek megőrzése a fejlődéssel. Rámutattak az egymást követő nemzedékek megfelelő életminőséghez való egyenlő jogának biztosításra és ezzel összefüggésben álló kötelességekre. A rendezvényen a hagyományos oktató jellegű előadások mellett, öko játszóház várta a látogatókat, ahol minden korosztály játékos formában tájékozódhatott a környezetvédelem fontosságáról. A rendezvényre 2014. november 7-én került sor Dunaújvárosban a Munkás Művelődési Központban. A rendezvényre többségében a helyi középiskolából érkeztek tanulók, de részt vettek a városrész lakói is, akik a városrészben elhelyezett plakátokról, vagy esetleg a nyomtatott médiumokból értesültek a rendezvényről.

A rendezvény keretében három előadás került megtartásra, melyek különböző szempontok szerint ismertették napjainkban a fenntartható fejlődést. A rendezvényen öko játszóház várta a résztvevőket korhatártól függetlenül. A rendezvény zavartalan lebonyolítása (regisztráció, előadók fogadása, tájékoztatás, stb.) koordinátorok segítségével történt.


Az előadások témái:

1. előadás: Fenntartható fejlődés alapfokon – Előadó: Kump Edina
2. előadás: Fenntartható fejlődés a mindennapjainkban – Előadó: Kovács-Bokor Éva
3. előadás: Fenntartható fejlődés a vállalatok életében – Előadó: Hajdú László

Öko játszóházat  a rendezvény ideje alatt az Öko-Pack Kft. biztosította.