A Dunaújvárosi Egyetem Mindenki Egyeteme program a Nyitott Egyedem utódja. Idén tavasszal „Interaktív Kalandozások a Műszaki, Informatika és a Társadalomtudomány világában” témában hirdetik meg Dunaújváros és környékén élők számára.

 

A Dunaújvárosi Egyetem a 2015/2016. tanév első félévében indította el a Nyitott Egyetem programját a város és a régió lakosai számára. A kezdeményezés célja, hogy a Dunaújvárosban és a környékén élő lakosok számára az Egyetem megnyissa kapuit, és az érdeklődők izgalmas kurzusok formájában bekapcsolódhassanak képzéseinkbe. Az intézmény 2016 őszén megújult Mindenki Egyeteme címmel hirdette meg programjait. A Mindenki Egyetemén résztvevők megismerhetik belülről a Dunaújvárosi Egyetem életét, oktatóit és hallgatóit.

A képzés a jelentkezők számára a Dunaújvárosi Egyetem jóvoltából ingyenes. Az intézmény a Mindenki Egyetemének programját a társadalmi felelősségvállalás keretein belül indítja el, az életen át tartó tanulás jegyében.

A Mindenki Egyetemére bárki jelentkezhet, akit a meghirdetett előadás témái közül valamelyik érdekel, azonban fontos, hogy az esemény regisztrációköteles. A Mindenki Egyeteme programjai közül bármelyik, de akár az összes meghirdetett előadás is választható (ezt a jelentkezési lapon kell majd jelezni).

 

 

Jelentkezés feltételei:

 

A Dunaújvárosi Egyetem Mindenki Egyeteme programjára bárki jelentkezhet, akit érdekelnek a meghirdetett előadások.

A Mindenki Egyetemére való jelentkezés feltétele, hogy az érintett kitöltse a jelentkezési lapot, amelyet IDE kattintva tölthet le, és azt eljuttassa a Dunaújvárosi Egyetem Tanulmányi Hivatalába elektronikusan a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Érdeklődni lehet: Szabó Eleonóra tanulmányi előadónál e-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. és a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., címen.

 

Jelentkezési határidő: 2022.05.18 -ig.

 


 

A Mindenki Egyetemén választható interaktív bemutatók:

 

Egy professzionális TV stúdió bemutatása és aktív részvétel műsorfelvételekben

Moderátor: Szpisák Tamás

Időpont: május 21. 9:00-9:45

Helye: A- épület TV-stúdió

 

A bemutató tartalma:

Professzionális televízió stúdiónkba várjuk szeretettel az érdeklődőket, ahol bemutatjuk a különböző munkaköröket és egy komplex rendszer felépítését, valamint működését.

A gyorstalpaló előadás után bárki kedvére kipróbálhatja a stúdiós eszközöket, berendezéseket, munkaköröket. A greenbox technológiát – melyet szintén működés közben tekinthetnek meg a résztvevők - számos TV műsorban és a filmek készítése során is gyakran alkalmazzák. Akit a súgógép felépítése és működése érdekel, szintén hasznos tapasztalatokkal gazdagodhat.

Mindezeken túlmenően a kamera előtti munkálatokba is betekintést engedünk. A látogatóknak lehetőségük lesz hírolvasóként, valamint egy beszélgetős műsor során akár vendégként, akár műsorvezetőként is bizonyítani rátermettségüket.

Látogasson el hozzánk a Mindenki Egyeteme rendezvény keretében, szívesen látjuk a Dunaújvárosi Egyetem TV stúdiójában!

 

A program menete:

  1. A TV stúdió bemutatása (helyiségek, eszközök, munkakörök)
  2. A greenbox és a súgógép működése
  3. Hírolvasás gyakorlat
  4. Stúdióbeszélgetés gyakorlat

Az érdeklődők betekintést nyerhetnek egy TV stúdió működésébe.

Egyszerre 15-20 fő fér be.

 

 

Roncsolásos anyagvizsgálati labor bemutatása

Moderátor: dr. Fehér Jánosné

Időpont: május 21. 10:00-10:30

Helye: M-épület Fsz gépműhely (jobbra)

 

A bemutató tartalma:

  • szakító vizsgálatok video extenzométerrel
  • Charpy ütővizsgálat, sztereó mikroszkópos törés felület vizsgálat

 

 

Roncsolásmentes anyagvizsgálati labor bemutatása

Moderátor: Koroknai László

Időpont: május 21. 10:45-11:15

Helye: M-épület 1-em 134

 

A bemutató tartalma:

  1. Digitális radiográfia vizsgálat

A látogatók bepillantást nyerhetnek a digitális radiográfia rejtelmeibe.

Különböző munkadarabokról készített röntgenfelvétel kiértékelése számítógépes szoftver segítségével.

Munkadarabok: hegesztett lemezek, öntvények

 

  1. Ultrahangos vizsgálat

A látogatók megismerkedhetnek az ultrahang vizsgálat fortélyaival, a speciális fajtáival, a különböző munkadarabok vizsgálati módszereivel, régi és új berendezések használatával.

Munkadarabok: hegesztett lemezek, kovácsolt/alakított darabok, öntvények.

 

  1. Akusztikus Emisszió

Bemutatásra kerül egy ritkán alkalmazott roncsolásmentes vizsgálat, az akusztikus emisszió vizsgálat.

Megismerkedhetnek a látogatók e vizsgálat alapjaival, egy sikeres vizsgálat lépéseivel és fejlesztési lehetőségeivel.

 

 

CNC gépek bemutatása

Moderátor: Zahola Tamás

Időpont: május 21. 11:30-12:00

Helye: M-épület Fsz gépműhely (jobbra)

 

A bemutató tartalma:

  1. CNC esztergagép bemutatása
  2. 5 tengelyes CNC marógép bemutatása
  3. CNC síkköszörű
  4. CNC huzalos szikraforgácsológép
  5. Start lyukfúró berendezés bemutatása

 

 

Hegesztő Bázis Bemutatása

Moderátor: Kuti János

Időpont: május 21. 12:10-12:40

Helye: M-épület Fsz gépműhely (jobbra)

 

A bemutató tartalma:

  • Lángvágás
  • Plazmavágás
  • Hegesztő szimulátor bemutatása, kipróbálása
  • hegesztő robot bemutatása, mozgatása kontrollerrel
  • Bevont elektródás hegesztés felügyelet melletti kipróbálása

Excel varázslatok

Moderátor: Hadaricsné Dudás Nóra Erzsébet, Mihalovicsné Kollár Anita, Dr. Váraljai Mariann

Időpont: május 21. 13:00-14:00

Helye: I épület 007-es terem

 

A bemutató tartalma:

Előzetes regisztráció alapján 10 fő, aktív excel felhasználó számára Excel-haladó praktikák gyakorlására kínálunk lehetőséget.

 

 

e-kerekasztal az e-kereskedelemről

Moderátor: Mihalovicsné Kollár Anita, Kovács Szilvia

Időpont: május 21. 14:15-15:00

Helye: Online

 

A bemutató tartalma:

Ipari partnerek és kollégák e-beszélgetése az e-kereskedelemmel kapcsolatos kérdésekről.

A becsatlakozó látoghatók a csetben tehetik fel kérdéseiket, a válaszok megfelelően módosíthatják a beszélgetést.