A Dunaújvárosi Egyetem és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. együttműködése évek óta sikeres, így nem meglepő, hogy az egyetem mérnöki képzésén számos tantárgy épül az atomerőművek üzemeltetési területéhez.

Forrás: atomeromu.hu

 

A felsőoktatásban 2020. július 24. és augusztus 5. között kerül sor a pótfelvételi eljárásra.

 

Fontos, hogy ebben az időszakban már csak egy intézmény, egyetlen képzését jelölhetik meg a diákok, és ezt idén először alapképzést tekintve korlátozott létszámban támogatott, a többi szak esetén pedig csak önköltséges formában tehetik meg.

 

A 2020-as év számos kihívást rejtett magában a felsőoktatásba jelentkező számára, hiszen idéntől már csak emelt szintű érettségivel lehet bekerülni alapképzésre.

 

Partnerünk, a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) számos lehetőséget nyújt a továbbtanulóknak. A Dunaújvárosi Egyetemen a nappali tagozatos hallgatók mellett különösen nagy hangsúlyt fektetnek a levelezős képzésre. Félévente akár 7-8 szabadnappal teljesíthető a minimum órai jelenlét követelménye, s a digitális oktatási módszereknek köszönhetően számos lehetőséggel segítik a sikeres tanulmányt.

 

A pótfelvételi eljárás keretében a DUE – segítve a levelezős hallgatókat – szinte biztos bejutást tud ajánlani emelt szintű érettségi nélkül az alábbiak szerint:

  • Műszaki (gépészeti specializáció) Felsőoktatási Szakképzésre 240 ponttal, bármely két középszintű érettségi eredményével szinte garantál a bejutás. Ezen Felsőoktatási Szakképzések esetén nem szükséges emelt szintű érettségi és a képzés kimenetelénél nem követelmény a nyelvvizsga. A végzést követően szakképesítést elismerő oklevelet, továbbá Anyagmérnöki vagy Gépészmérnöki Alapképzésre jelentkezés esetén plusz pontot kapnak azok a hallgatók, akik ezt a képzést elvégezték. Az itt tanult tantárgyak beszámításra kerülnek, így előbb elvégezhető az alapképzés.
  • A másik biztos bejutás az egyetemre, ha már rendelkezik a jelentkező diplomával, akkor a Dunaújvárosi Egyetem 3 MSC/MA mesterképzést indít szeptembertől. Műszaki és informatikai területen szerzett diplomával biztos a bejutás! Az alábbi képzések közül lehet választani: Gépészmérnöki (MSC), Osztott tanári gépészeti-mechatronika, Osztott tanári mérnöktanár-informatika.
  • Amennyiben valaki már rendelkezik diplomával, akkor az emelt szintű érettségi követelmény alól mentesül. A DUE műszaki, informatika, gazdasági és média területen hirdet meg képzéseket a pótfelvételi eljárásban.

Bővebben a képzések: http://www.uniduna.hu/felveteli/kepzeseink-felveteli

 

A Dunaújvárosi Egyetem és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. együttműködése évek óta sikeres, így nem meglepő, hogy az egyetem mérnöki képzésén számos tantárgy épül az atomerőművek üzemeltetési területéhez.

 

Pótfelvételizzen a Dunaújvárosi Egyetemre, és szerezze meg a sikeres karrierhez szükséges biztos tudást!

 

Népszerűsítő videóért kattintson ide:  https://youtu.be/LaxT8_fvX6k