Forrás: dunaonline.hu

 

A pótfelvételi időszakban lesz lehetőségetek egy szakot megjelölni. A legfontosabb, hogy itt már csak egyetlen, önköltséges, vagy idén először alapképzés esetén korlátozott létszámban támogatott képzést tudtok választani, így fontos, hogy a megfelelő képzést válasszátok.

 

Azok számára is van kiváló opció, akiknek nem sikerült jól az érettségi vagy nincs nyelvvizsgájuk, ez pedig a Felsőoktatási Szakképzés, melyre már 240 ponttól van lehetőség bekerülni.

 

A Dunaújvárosi Egyetem Oktatási és Általános Rektorhelyettesét, Dr. Rajcsányi-Molnár Mónikát kérdeztük a pótfelvételi eljárásról, hogy a DUE milyen informatikai képzéseket indít. Megtudtuk, hogy a FOSZK képzések tekintetében gazdaságinformatikus és mérnökinformatikus szakokra is lehet jelentkezni.

 

Az egyetemi szolgáltatások (ingyenes nyelvi felkészítők, emelt érettségi felkészítők, könyvtár)  pedig ugyanúgy megilletik a FOSZK-os hallgatókat, mint az alapképzésben résztvevőket. A szak sikeres elvégzése esetén oklevelet kapnak a hallgatók és a kimenetelnél a pluszpontok mellett nem szükséges a nyelvvizsga.

 

A képzés alatt olyan tantárgyakba nyerhettek betekintést, mint például az adatbáziskezelés, programozás, webkezelés, vagy éppen a rendszerinformatika alapjai. A szak sikeres elvégzése után az alapképzésre való jelentkezés esetén az itt elvégzett tárgyak beszámításra kerülnek. Ezen végzettséggel pedig számos karrierlehetőség áll rendelkezésetekre, így például a rendszergazda, az informatikus és kommunikációs rendszereket kezelő technikus vagy éppen a számítógéphálózat- és rendszertechnikus.

 

Ne felejts el jelentkezni a pótfelvételi időszakban! Jelöld meg a Dunaújvárosi Egyetemet!