Jó Szerencsét! Ismerd meg te is a Dunaújvárosi Egyetem hagyományőrző tevékenységét!

 

Az intézmény hallgatói a mai napig őrzik a több mint 250 éves múlttal rendelkező Selmeci Diákhagyományokat, amelyeknek a Hallgatói Önkormányzat komoly elkötelezettje.

 

Elsőéves hallgatóinkat a felsőbb évesekből megalakított Valéta Bizottság fogadja, akik már a legelső találkozás során a gólyatáborban segítenek eligazodni a városban, megmutatják iskolánkat és programokkal töltik ki az együtt töltött napokat. Ezt követően az első szemeszter során átadják, amit hagyományaikról tudni kell és érdemes, melyben különböző asztaltársaságok segítik a tájékoztatást. Ezek elsajátítása után az elsőévesek vizsgát tesznek, majd a hagyományőrző (bursch) közösség egy Keresztelő Szakestély keretein belül befogadja őket köreikbe és a hierarchikus rendszer alsó lépcsőjére léphetnek, ahonnan majd az idő során évről évre egyre magasabb szintre juthatnak az iskolában eltöltött évek és megszerzett tapasztalok alapján.

 

A hagyományőrzés azonban nem csak az új tagok felvételére helyezi a hangsúlyt, egész tanulmányaik során velük tart. Aktív hallgatóként események (Szakestélyek, tanulmányi és kikapcsolódó túrák, bálok, önképző körök....) sorozatán vehetnek részt a bursch közösség tagjai. Ahogy a diákok közelednek tanulmányaik végéhez és végzőssé válnak, a Valéta Bizottság levezényli a búcsúzás (Valétálás) folyamatát. A Valétálásnak több állomása van, melyek között Szakestélyek, Szalamander és Valéta bál is komoly jelentőséggel bír.

 

Természetesen iskolánk nem feledkezik meg öregdiákjairól sem. Minden évben megrendezzük intézményünkben az Alma Mater Találkozó és Szakestélyt, ahol az 5 – 10 – 20 – 30 éve végzett hallgatóinkat várjuk vissza találkozni a régi barátokkal, szaktársakkal feleleveníteni a közösen eltöltött éveket.

 

Jó Szerencsét!