Az előző évekhez hasonlóan idén is megszervezi a Tudományos Hetet Intézményünk, melyre sok szeretettel várjuk az érdeklődőket.

 

2023. november 6-9. közötti eseményünkön a látogatók részt vehetnek többek között a plenáris ülésen, az intézeti szekció üléseken, megismerhetik egyetemünk hallgatóinak tudományos munkáit, valamint érdekes információkkal gazdagodhatnak Karrier Napunkon.

A Tudományos Hét minden évben sikeresen bizonyítja, hogy hallgatóink megfelelően helytállnak tanulmányaik alatt, hiszen a Tudományos Diákköri Konferencián bemutatott munkák közül többen eljuthatnak a hazai szinten elismert és kihívást jelentő Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK).

Az esemény frissülő programtartalmát a bal oldali menüsávra kattintva érhetnek el.