A Rektori-Kancellári Hivatal, valamint a Kommunikációs Iroda irányítása alá tartozó szervezeti egység a Kompetencia Központ.

Szolgáltatások:

  • KARRIER NAP:

Rendezvényünk célja, hogy a hallgatók az Állásbörze segítségével könnyebben megtalálhassák a számukra leginkább megfelelő szakmai gyakorlati helyeket, a már végzett hallgatók számára pedig új lehetőségeket kínálunk az adott cégek segítségével. Szeretnénk a rendezvény révén egy olyan fórumot létrehozni, ahol a partnereink és a hallgatóink személyesen találkozhatnak, hogy mind a két fél számára új, és kölcsönösen előnyös kapcsolatok jöhessenek létre.

  • KARRIER TANÁCSADÁS:

Egyénre szabottan, interaktív tanácsadás a résztvevők számára az adott tématerületnek megfelelően. Önismereti tesztek segítségével feltérképezzük az érdeklődők képességeit, tájékoztatjuk a munkaerő-piaci helyzetről, hogy ennek megfelelően segíteni tudjunk a jelenlegi és diplomás hallgatóinkat. A Tanácsadás könyvtár 105 irodájában előre egyeztetett időpontban (e-mail, illetve telefonon történő egyeztetés esetén) történik.

  • DIÁKTANÁCSADÁS:

A szakmentori rendszer mellett, intézményi szinten is van lehetőség tanácsot kérni. Diáktanácsadó áll a hallgatók rendelkezésére. A Tanácsadás könyvtár 105 irodájában előre egyeztetett időpontban (e-mail, illetve telefonon történő egyeztetés esetén) történik.

  • ALUMNI – ÖREGDIÁK RENDSZER:

Az Alumni rendszer kapcsolatot tart a Dunaújvárosi Egyetem volt hallgatóival, amely rendszer a következő céllal jött létre:

  • az Egyetem és jogelődjei egykori hallgatói, oktatói, kutatói és az Egyetem közötti kapcsolat kiépítése, illetve megerősítése, Selmecbányai hagyományok ápolása;
  • az egykori hallgatók, oktatók, kutatók egymás közötti, illetve az egykori hallgatók, oktatók, kutatók és az Egyetem jelenlegi oktatói és hallgatói közötti kapcsolat kiépítése, illetve megerősítése;
  • a kulturális, tudományos és sportprogramok szervezése;
  • adománygyűjtés, anyagi támogatások szerzése a DUE ALUMNI szervezet működtetéséhez, céljai megvalósításához, valamint a hatályos intézményfejlesztési tervben szereplő legfontosabb feladatok végrehajtásához, ennek érdekében kapcsolattartás a Dunaújváros Felsőoktatásáért Alapítvánnyal (Adószám: HU 1909 5327-1-07, Pénzforgalmi jelzőszám: 11630003-08069800-30000004) a DUE ALUMNI szervezet pénzügyi forrásainak megteremtése és folyamatos biztosítása, valamint a DUE intézményi tagozatai, a szakkollégiumok, a DUE kulturális és sportlétesítményei számára címzett támogatások megszerzése érdekében.

 

  • ALMA MATER KÖR

 

Vezető

 -

Munkatársak

 Kalocsai Imre hallgatói ügyekért felelős munkatárs
Dósáné Pap Györgyi Diáktanácsadó
Halasi Zoltán Karrier Iroda, Alumni
 Kővári Dániel István Karrier Iroda, Alumni
Halasiné Németh Nóra Nikoletta 
Diplomás Pályakövető Rendszer