fejlec_uniduna_elj_tanulj Középeurópai Technológiai és Innovációs Közhasznú Kft.

Sikeres volt a DUE nyílt nap

2017. január 17.

 

Nagy volt az érdeklődés a Dunaújvárosi Egyetem Nyílt Napján 2017 január 16-án, hétfőn. A leendő hallgatók megismerkedhettek az egyetem képzéseivel és a kampusz mindennapi életével.

 

A Nyílt Nap ünnepélyes megnyitóval és dr. András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektorának, köszöntőjével kezdődött. Kővári Dániel a Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke bemutatta az intézmény képzéseit, beszélt az ösztöndíjrendszerről, valamint a diákéletről. Ezt követően Balogh Bertalan, beiskolázásért felelős munkatárs tartott felvételi tájékoztatót. Lászlóné Kenyeres Krisztina a Dunaújvárosi Egyetem oktatási igazgatója a duális képzés lehetőségeiről adott tájékoztatást

 

IMG_4026

 

 

A megnyitó után a fiatalok az „A” épület folyosójára kitelepült egyetemi intézetek és partnereik kínálta oktatási és duális képzési lehetőségekkel ismerkedhettek, illetve részt vehettek egy kampusz túrán is. A Dunaújvárosi Egyetemen legközelebb 2017 január 28-án rendeznek családi nyílt napot.

 

 

 IMG_4006

 

IMG_4016

Hírarchívum

Eseménynaptár