Kvantum levitáció, mechanika- és feszültségoptika, legosztika, ügyességi feladatok LEGO robotokkal, televíziós vetélkedők, okostelefonok és az oktatás kapcsolata! Ez csak néhány program a közel 30 bemutató közül, mellyel a Kutatók Éjszakáján várták az érdeklődőket a Dunaújvárosi Egyetemen.

A Kutatók Éjszakája elnevezésű országos programsorozat részeként, ismét szélesre tárta kapuit a Dunaújvárosi Egyetem, hogy vendégül lássa a város és környékének lakóit szeptember utolsó péntekén. Az egész estés rendezvény keretében érdekes kísérletekkel, előadásokkal tettek bepillantást az egyetemi tudományos munkásságokba. A DUE campus egész területén, összesen 6 helyszínen válogathattak az érdeklődők közel 30 program közül. A közel 700 látogató megismerhette a Műszaki Intézetet, a Informatikai Intézetet, a Társdalomtudományi Intézetet, továbbá a Tanárképző Központot.

Idén az egyik legnépszerűbb előadás dr. Horváth Miklós a Dunaújvárosi Egyetem Műszaki Intézetének igazgatójának "Győzzük le a gravitációt! Látványos fizika kísérletek!" című előadása volt. A résztvevők izgalmas, érdekes jelenségeket láthattak demonstrációs eszközökkel bemutatva, magyarázattal megvilágítva a jelenségek fizikáját, olyan kísérletekkel és eszközökkel, mint: Van den Graaf generátor - Lenz-ágyú - Gauss-ágyú - mágneses levitáció - Szupravezetés: Meissner- effektus - kvantum levitáció - termoakusztikus Rijke-cső - Vízforralás szobahőmérsékleten - Magdeburgi féltekék - Nitrogén rakéta.

Az informatika terület kedvelői között népszerű volt az interaktív informatikai előadás és az ügyességi feladatok LEGO robotokkal.

Továbbá az oktatási terület iránt érdeklődők szeretettel látogatták Dr. Budai Gábor egyetemi adjunktus bemutatóját, melynek címe az alábbi volt: "Mobilokat bekapcsolni! - Applikációkkal az élményszerűbb tanórákért".

A média és a társadalomtudományi terület kedvelői az egyetem televíziós stúdiójában ismerkedhettek a súgógép, az adáskiadás, a greenbox, és a stúdiókamera használat rejtelmeivel.