A Magyar Labdarugó Szövetség sajtótájékoztatóján, december 12-én bemutatták a XVII. Carissa kupa három célját, amelyek a jótékonyság, a sport valamint a véradás. Idén is helyet ad a Dunaújvárosi Egyetem ennek a jótékonysági sporteseménynek 2019. január 4-e és 6-a között.

Tóth Imre, a Dunaújvárosi Labdarugó Szövetség társadalmi felelősségvállalás elnöke elmondta, hogy az idei Carissa kupa által befolyt összeggel a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetét támogatják, amelyből az eszközparkot újítják fel. Lászlóné Kenyeres Krisztina, a Dunaújvárosi Egyetem Tanulmányi Hivatalának igazgatója kiemelte, hogy a felsőoktatási intézmény számára nagyon fontos a sport és a jótékonyság. Emiatt ad otthont immáron második alkalommal a Carissa kupának a Dunaújvárosi Egyetem. Szűcsné Szigeti Hedvig, a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei igazgatója elmondta, hogy nagyon fontos számukra az emberek segítése, a véradás és az oktatás szervezése. Dr. Bozsits Attila, a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének elnöke hozzátette, hogy a dunaújvárosi szervezet máig őrzi a Vöröskereszt hagyományait, amelyek közül a véradásra való figyelem felhívás kiemelkedően fontos tevékenységük.

Kónya Krisztián, a GBB Zrt.-t képviselve jelent meg, elmondta, hogy cégük számára nagyon fontos a család, az iskolák, a sport és az eszközpark támogatása. Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Szervezetének vezetője hangsúlyozta, hogy nagy elismerés számára és munkatársainak is, hogy idén Ők lesznek a kedvezményezettei a Carissa kupának. Petrás Gábor, a DLSZ főtitkára a kupa technikai hátterét mutatta be, mely szerint 32 csapat jelentkezését fogadták el, akik a Dunaújvárosi Egyetemen és a sportcsarnokban versenyeznek.
A kupa fővédnöke dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, védnökei Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere és dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos lesznek.