Ünnepélyes keretek között vehették át diplomájukat a Dunaújvárosi Egyetem végzett hallgatói 2018. június 22-én. A záróvizsgákon 212 hallgató tett sikeres záróvizsgát. Közülük 133-an vehették át oklevelüket. Harmincegy hallgató kiváló minősítésű, öt pedig kitüntetéses oklevelet szerzett. Hetvenkilenc hallgató záróvizsga igazolást vehetett át. Szintén oklevelet kapott 33 külföldi diák is.

A diplomaátadó ünnepségen az elnökségben helyet foglalt dr. András István rektor, Cserna Gábor polgármester, dr. Galambos Dénes, az egyetem címzetes főiskolai docense, Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa is a rektorhelyettesek és az intézetvezetők mellett. Az ünnepségen képviseltette magát a MÁV Zrt, az MVM Zrt, a Paks II Zrt., az ISD Dunaferr Zrt., a GYSEV Zrt., a Paksi Atomerőmű Zrt., valamint az Óbudai Egyetem is.

Ünnepi beszédében, Dr. András István rektor kijelentette, a Dunaújvárosi Egyetem egy családias, vidéki, állami felsőoktatási intézmény, bátor, kezdeményező, egyedi innovációs megoldásokkal. Kiemelte a hallgatói sikerességet támogató programot, amivel az elmúlt évben az egyetemnek sikerült 9 százalékos lemorzsolódási arányt elérnie. Szót ejtett az Integrált Szakképző Központ projektről, amelynek keretében a középiskolákkal működnek együtt. Elmondta, az egyetem sikeresen pályázott a Magyar Nemzeti Bank alapítványánál, a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítványnál. A pályázatnak köszönhetően 30 millió forintos támogatásból a következő másfél évben tan­órán kívüli képzések fejlesztését, konferenciaszervezést, tananyag-kidolgozást és nyári egyetemet fognak megvalósítani. Mint mondta, ebben a tanévben 32 országból 210 külföldi hallgató végzett tanulmányokat a Dunaújvárosi Egyetemen. Az elkövetkező két évben közel 140 oktatói-hallgatói-személyzeti mobilitás megvalósítására lesz lehetőségük, amelyre az egyetem csaknem 370 ezer eurót nyert el. Kiemelte a duális képzés bővítését is a térség legfontosabb vállalataival. Kijelentette: az egyetem és a város jelentős kitörési pontot lát a paksi bővítésben, amelyben együttműködésüket dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztosként segítheti.

A nyitóbeszéd és az ünnepi műsor után Cserna Gábor polgármester beszédében kijelentette, a nemrég véget ért DUDIK fesztivál a legjobb példa arra, hogy a város mindig az egyetem mellé állt, és támogatja a fiatalokat. Mint mondta, a diplomaátadó mindig a tanév legnagyobb ünnepsége. – A diplomában a legfontosabb, ami mögötte rejlik, a tudás és a készség – jelentette ki. – A felsőoktatás ma az egyik legsikeresebb rendszer Magyarországon, ami közel áll a szívünkhöz, hiszen a város megítélése is nagyrészt a hallgatókon keresztül történik. A mi egyetemünk egy attraktív intézmény – folytatta. Megemlítette, hogy az egyetem vezetői és oktatói számos rangos díjat és kitüntetést vehettek át. A hallgatókhoz szólva leszögezte, értelmiséginek lenni nem csupán magánügy, sokkal inkább közügy, a végzettek szakmai tevékenységén nemcsak Magyarország sorsa múlik, hanem Európa jövője is, értelmiséginek lenni létforma, és nagy-nagy felelősség.

A fogadalomtétel szövegét Szemerédi Vivien mondta elő, majd a külföldi hallgatók is fogadalmat tettek, hogy aztán mindannyian átvehessék a diplomájukat. Az elismerések átadása után, a végzettek nevében, Forner Nikolett hallgató búcsúzott a társaktól és az alma matertől.