2018. május 30-án tartották a harmadik HASIT záró konferenciát, a Dunaújvárosi Egyetemen. A programról sajtótájékoztatón számolt be dr. Rajcsányi-Molnár Mónika a Dunaújvárosi Egyetem oktatási és általános rektorhelyettes, valamint Szabó Csilla Marianna a Tanárképző Központ vezetője, a HASIT projektmenedzsere.

Dr. Rajcsányi Molnár-Mónika elmondta, hogy a Dunaújvárosi Egyetem a korábbi évekhez hasonlóan komoly eredményeket ért el abban, hogy a felsőoktatásba bekerülő diákokat megtartsa és támogassa tanulmányaik sikerességét. Ez felkeltette más hazai és határon túli intézmények figyelmét is, ezért elindult az egyetemnek egy olyan missziója, melynek célja, hogy megismertesse és népszerűsítse a HASIT projektet.

Szabó Csilla Marianna beszélt arról, hogy az AVATAR rendszer jelentős változáson van túl. Több projekten keresztül próbálták segíteni a diákok felsőoktatásba való bejutásának sikerességét, valamint a tanulmányaik befejezése után a munkaerő piacon való elhelyezkedés támogatását.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy kiemelten fontosnak tarják a projekt belső kommunikációjának erősítését, ezért létrehozták a HASIT-díjat, melyet a legjobban teljesítő hallgató, oktató és szakmentor kategóriában minden évben odaítélnek.

A tervek között szerepel fotófalak, padlómatricák elkészítése, hogy fizikailag is megjelenjen az egyetem területén a program.