Az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja, a Fejér Megyei Tehetségsegítő Tanács, a Közép-Mezőföldi Tehetségsegítő Tanács és a Klebelsberg Központ Dunaújvárosi Tankerületi Központja közös szervezésében tartották meg tegnap a Dunaújvárosi Egyetemen a II. Fejér Megyei Intézményvezetői Tehetségkonferenciát.

Elsőként Lászlóné Kenyeres Krisztina, a Dunaújvárosi Egyetem oktatási igazgatója szólt a konferencia résztvevőihez. Köszöntőjében elmondta, az egyetem örömmel adott helyt ennek a fontos témának, a tehetséggondozásnak, amelyet az óvodától az általános és középiskolákon át a felsőoktatásig bemutatnak a konferencián. Házigazdaként beszélt a Dunaújvárosi Egyetemről, amely számukra egy nagyon családias, otthonos oktatási intézmény. Mivel a hallgatói létszámuk kétezer, kétezerötszáz körül mozog, ennek köszönhetően a hallgatók többségét személyesen is ismerik az oktatók, közvetlenebb, baráti hangulatban folyik az oktatás. Mint mondta, az egyetem számára nagyon fontos, hogy a hallgatóik sikeresen tudják tanulmányaikat befejezni, és diplomával a kezükben távozzanak. Ennek érdekében számos programot fejlesztettek ki, mint például a Hallgatói Sikerességet Támogató program.

Szilágyiné Németh Sarolta Zsuzsanna a Dunaújvárosi Tankerületi Központ igazgatója idézte a szakirodalmat, „Tehetségesnek azok tekinthetők, akik kiváló adottságaik alapján magas szintű teljesítményre képesek az élet valamely tevékenységi területén”. Arról is említést tesz, hogy tehetségünket nem születésünk által kapjuk, hanem hosszas fejlesztő munka eredményeként formálódik. Az iskola, a pedagógus fontos része a tehetséges tanulók felismerésének, kiemelt szerepe és felelőssége van a tehetségek felkutatásában és kibontakoztatásában. Mint mondta, a magyar oktatási intézmények az elmúlt évtizedek alatt nagyon sok sikeres embert adtak a tudománynak, a művészetnek a sportnak és más területeknek. Kiemelte a sok Nobel-díjas tudóst, kutatót, a Virtuózok című műsorban szereplő gyerekeket, és a Szakma Sztár Fesztiválon résztvevő szakképzős diákokat. Szót ejtett a tankerületben működő tehetségpontokról, a mentorhálózatról is.

Tóth Györgyné, a Közép-Mezőföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke a 2013-ban alakult szerveződés intézményeken átívelő tevékenységét, céljait, eredményeit ismertette, Ráczné Kálmán Anikó, a Fejér Megyei Tehetségsegítő Tanács elnöke az alig több, mint egyéves összefogásról beszélt.
A konferencia díszvendége, dr. Csépe Valéria az MTA Természettudományi Kutatóközpont Agyi Képalkotó Központjának kutatócsoport-vezetője érdekes és tanulságos előadást tartott a neurodiverzitásról és a személyre szabott oktatásról. Pongrácz László, az Oktatási Hivatal Köznevelési Programok Főosztályának vezetője a kiemelkedő teljesítményt nyújtó iskolákról beszélt, dr. Szabó Csilla Marianna egyetemi docens, a Dunaújvárosi Egyetem Tanárképző Központjának főigazgatója a Hallgatói Sikerességet Támogató (HASIT) projektet ismertette.

A délután folyamán szekcióüléseken cseréltek információt a konferencián résztvevők.

(Forrás: www.duol.hu)