A Dunaújvárosi Egyetem hét alapszakán indít gyakorlatorientált duális képzést, országos lefedettségű nagy és közepes vállalatokkal közösen. 

A Dunaújvárosi Egyetem a 2014/15. tanévtől kezdve indít duális képzéséket, melyek az ipari igényeknek megfelelő, magas színvonalú oktatást biztosítanak a képzésben résztvevő hallgatók számára. A duális képzés bevezetésének célja, hogy a hallgatók olyan gyakorlati tudást szerezzenek, melyet a munkaerő-piacra kikerülve közvetlenül fel tudnak használni és a tanulmányaik elvégzése után azonnal munkába tudjanak állni. A képzésben neves vállalatok vesznek részt egyrészt az oktatásban, másrészt a gyakorlati helyszín biztosításával. A duális képzés nem csupán a hallgatók számára előnyös - akik a tanulmányaik elvégzése után rögtön munkatapasztalattal rendelkező pályakezdőkké válnak -, hanem a vállalatok számára is, akik a későbbiekben, vagy akár már az aktív szemeszterek alatt is foglalkoztatják a hallgatókat.

 

( A Dunaújvárosi Egyetem duális hallgatóinak értékelése a MÁV-csoportnál)

 

A Dunaújvárosi Egyetem, hét alapszakon várja a hallgatók jelentkezését duális képzésre:

  • Anyagmérnöki
  • Gazdálkodási és menedzsment
  • Gazdaságinformatikus
  • Gépészmérnöki
  • Mérnökinformatikus
  • Műszaki menedzser
  • Műszaki szakoktató

 

Duális képzésre történő jelentkezés:

Jelentkezési lap kitöltésével (nev_jelentkezesi_lap néven elmentve), ami a www.uniduna.hu honlapról letöltheő, az érettségi bizonyítvány, ennek hiányában utolsó 3 félév tanulmányi eredményei másolatának (nev_bizonyitvany néven elmentve), valamint a felsőoktatási jelentkezést hitelesítő adatlap másolatának (nev_adatlap néven elmentve) megküldésével a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email-címre.

A beérkezett adatlapokat vállalati partnereinkkel közösen kiértékeljük. Az eredmények alapján kiválasztjuk azokat a jelentkezőket, akikkel személyesen is szeretnénk találkozni.

Adatlapok beküldési határideje: 2018. március 15.

A duális képzésben az a hallgató vehet részt:

  • Aki felvételt nyert a Dunaújvárosi Egyetem államilag finanszírozott duális képzésre meghirdetett szakára és beiratkozik a Dunaújvárosi Egyetemre.
  • Aki a vállalatai felvételi eljárás során kiválasztásra került és Hallgatói munkaszerződést köt a Vállalati partnerrel.

Fontos, hogy mindkét feltételnek egyszerre meg kell felelni!

 

További információ:

www.uniduna.hu

Személyesen a Felvételi irodában „F” épület 114-ben (Dunaújváros, Táncsics M. utca 1/A.)

Tel:      25/551-177, 25/551-254

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.@Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlap: www.uniduna.hu

Facebook elérhetőségünk:

https://www.facebook.com/DunaujvarosiEgyetemHivatalosOldala/

 

VIDEO: https://www.youtube.com/watch?v=0lOFZJ3m8e0

 

A cikk a Dunaújvárosi Egyetem által elnyert EFOP-3.5.1-16-2017-00006 projekt, melynek címe: „Duális képzés fejlesztése a Dunaújvárosi Egyetemen a 2017-2021 időszakban” keretein belül készült el.