Az evosoft Hungary Kft.  Budapest Business Journal felmérése szerint Magyarország vezető szoftverháza a Siemens AG egyik legfontosabb stratégiai partnere és a hazai informatikai piac meghatározó, stabil szereplője. A cég képviselői 2017. szeptember 20-án a Dunaújvárosi Egyetem számára egy 21 számítógépes fejlesztői labort adtak át.

A laborátadás annak a közös munkának a folytatása, amely az egyetem és az evosoft között 2015-ben aláírt együttműködési szándéknyilatkozattal kezdődött. A dr. Várady Péter (evosoft Hungary Kft. Ügyvezetője), dr. habil András István (Dunaújvárosi Egyetem rektora) és Laufer Tamás (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének elnöke) által aláírt dokumentumban az evosoft vállalta előadások, laborlátogatások szervezését a hazai felsőoktatás és a mérnöki pálya népszerűsítését.

Az evosoft 2016 szeptembere óta tart a Dunaújvárosi Egyetemen programozási tantárgyakat, így a hallgatók elsőkézből, az iparban dolgozó, informatikai feladatokat megoldó oktatóktól tanulhatnak. A cég látogatásokat, közös rendezvényeket is szervezett a hallgatók számára, annak érdekében, hogy minél jobban megismerhessék egy informatikai cég mindennapjait.

Az egyetem Informatikai Intézetében kialakított labor átadásán az felsőoktatási intézmény részéről dr. habil András István rektor, dr. Király Zoltán az Informatikai Intézet igazgatója, dr. Honfi Vid Sebestyén a Szoftverfejlesztési- és Alkalmazási Tanszék tanszékvezetője, az evosoft Hungary Kft. részéről Szőke Tünde, az Automation & HMI üzletág vezetője és Harrer Ágnes Krisztina az egyetem és az evosoft kapcsolattartója vettek részt.

Az átadón mind az egyetem, mind az evosoft képviselői megerősítették további együttműködési szándékukat, valamint azt a célt, hogy a jövő mérnökgenerációi maradandó és az emberek hétköznapjait segítő alkotásokra legyenek képesek, versenyképesebbé téve a magyar gazdaságot és az országban összpontosuló szellemi tőkét.