Előző cikkünkben már bemutattuk egyik mesterképzésünket, mely elérhető a keresztféléves felvételi során, a mai napon azoknak kedvezünk, akiket az „Osztott tanári – mérnöktanár informatika” szak érdekel! Mutatjuk, mit kell tudni!

A mesterképzésekre minden olyan érdeklődő jelentkezhet, aki rendelkezik releváns alapképzésről diplomával. A képzési idő mesterképzések esetén 2 vagy 4 félév, a képzés formája pedig levelező. Van lehetőség államilag támogatott formában is elvégezni, az önköltséges képzés pedig 300 000 Ft vagy 330 000 Ft félévente, szaktól függően.

Az itt látható táblázatban egyebek mellett megtekinthető, hogy melyik szak hány félév és hogy mennyi az önköltséges képzés félévenként:

 

Az osztott tanári – mérnöktanár informatika képzés célja olyan tanárok képzés, akik képesek

  • a műszaki és informatikai területen az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszainak évfolyamain a szakközépiskolai, szakgimnáziumi, az iskolai rendszerű, illetve az iskolarendszeren kívüli oktatásban, a felnőttek át- és továbbképzésében, továbbá az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképzésekben az elméletigényes szakmai tantárgyak tanítására,
  • az iskola pedagógiai feladatainak végzésére,
  • a műszaki és informatikai szakképzés területén a pedagógiai kutatási, tervezési, fejlesztési feladatokra,
  • valamint a szakképzésben résztvevők korosztályi problémáinak, speciális nevelési feladatainak ellátására,
  • továbbá a tanulmányaik doktori képzésben való folytatására.

 

Ugyan célját tekintve megegyezik előző osztott tanári képzésünkkel, de ha érdekel az informatikai és mérnöki terület, akkor a honlapunkról többet is megtudhatsz a szakot illetően. Tekintsd meg mintatantervüket is és nézd meg, mik a megszerezhető tanári kompetenciák a szakon. Kattints a linkre: http://uniduna.hu/osztott-tanari-mernoktanar-informatika

 

Már csak egy szak vár felfedésre, ne felejtsd, november 15. éjfélig tudod leadni a jelentkezésed! Gyere Te is a Dunaújvárosi Egyetemre!

 

Az„EFOP-3.4.4-16-2017-00022 MTMI szakok népszerűsítése a Dunaújvárosi Egyetemen és vonzáskörzetében” projekt támogatásával!